Kerületi Kaptató 2007.

Na, kitaláltuk pár napja Sanyival, hogy megint elmegyünk a II. Kerületi Kaptató-ra, mert miért is ne. Futunk, mozgunk, találkozunk, elvagyunk, örülünk. 11-kor találkoztunk a moszkván, a mamutban letettem a bicajomat meg a cuccaimat, és elindultunk a Millenárisba jelentkezni a 11:50-kor induló futamunkra. Sajnos szerintem bénán szervezték meg a futócsoportokat, mert nem volt olyan, hogy 18 éven felülieknek 2000m-es futás, csak 13 és fél kilométeres, amit azért nem akartunk elvállalni, majd inkább jövőre. Na szóval gyakorlatilag ki voltak zárva a versenyből azok, akik már nem járnak iskolába, és nem akarnak majdnem maratont futni. Volt ezen kívül egy kateória, a családi futás, de hát ahhoz meg ugye családnak kell lenni… Mondta a hölgy a jelentkezésnél, hogy akkor valamit találjunk ki, család kell. Jó, testvérré avattuk egymást, Bognár-Kelemen vezetéknévvel szerepeltünk a jelentkezési lapjainkon :P Nem égő, egyáltalán… A pólót az elején odaadták, úgyhogy duplarétegben futottunk, de végülis jó idő volt, nem is túl meleg, elfért rajtunk. A mezőny szinte csak családokból állt, de így is akadtak, akik megelőztek minket, holtversenyben lettünk 5.-ek (azazhát ötödik és hatodik helyezettek, de nem tudjuk, hogy melyikőnk melyik) NEm nagy szám így az élvonalban lenni, szinte égő is… A lényeg, hogy futottunk egyet, nem versenyként kell felfogni ebben a kategóriában. Na hát gondoltuk, elég égő lesz kimenni az oklevelünkért, merthogy a hatodik helyezésig van oklevél. Erre vártunk több mint egy órát, direkt fel is akartuk venni videóra, erre meg kihívnak olyanokat, akiket még nem is láttunk a mezőnyben :D Azért örültem volna egy olyan hülyeneves oklevélre, az lett volna a tezsvírbizonyítványunk :D Na de legalább mi sem égtünk, és azok kapták a díjakat, akik meg is érdemelték. Amúgy volt alma meg banán meg víz is, kicsit kajáltunk, aztán hazamentünk. Adott még egy CM matricát is a Sanyi :)
Délután meg Anyáék házassági évfordulóját ünnepeltük meg, elmentün ka Bécsiszelet vendéglőbe, és ettünk finomakat.

Egy megjegyzés

  • Azért a Rocker-Zsolti feje mindent vitt… :D
    Jó kis nap volt, ugye TEZSVÍÍÍÍR? :D :D :D

  • Kommentek kikapcsolva.