Taracsökopekinográf

Mielőtt bementem volna egyetemre délután, elmentem meglátogatni a régi edzést, Gabi nénit, az edzőmet, és a régi arcokat. Velük már elég régen sportoltam, úgyhogy azóta nagyon sokat változtak. Boci nagyon megnőtt, Előd maradt ugyanaz a kedves kissrác, Zsuzsi nem sokat változott, Szabi nem volt, volt egy pár új arc is, akiket nem ismertem. Kicsit beszélgettem Gabi nénivel, és megígértem, hogy még benézek jövő héten is, mert el kell intézni egy ügyet. Meg igazából hiányoznak az itteni jófej emberkék, akikkel futás közben mindig dumáltunk, ha nem időre kellett futni, elhülyéskedtünk, úgyhogy szeretnék időt szakítani arra, hogy keddenként le tudjak menni egyet futni. Jó lenne megint visszatérni hozzájuk, kedves emberek vesznek körül. Úszni nem annyira szeretek a víz miatt, mindig hideg; nem szeretek belemenni, mert fázom, és kijönni sem, mert akkor meg azért fázom, és fázni utálok. Futni viszont szeretek, ugyan nem körbe-körbe, de az is jobb mint a semmi, és jól megmozgat, és jólesik az utolsó kicsit erősebben lefutott kör után elfáradtan gyalogolni, lenyújtani, jót aludni utána. Úgyhogy futás betervezve. Mostanában néha eszembe jutott a régi lovaglós idők, igaz nem lovagoltam sokáig, talán ha fél évig, de nagyon megszerettem, és azóta is nagyon hiányzik, valahogy megszeretném oldani ezt a lovaglás ügyet is. Két akadálya van: idő és pénz. Alig lenne rá időm, viszont aki lovagolni akar komolyan, annak szinte minden nap meg kell mozgatnia a lovat, ő nem olyan, mint egy kocsi, hogy beteszem a garázsba és elvan, hanem le kell lovagolni minden nap, hogy elfáradjon. Másrészt ahogy tudom, nagyon sok pénzt elkérnek lovasoktatásért, valahogy valamilyen sportszakosztályba kellene tartozni, hogy olcsóbban kijöjjön. Alapfokon tudtam annak idején lovagolni, de ez nekem messze nem elég, szeretnék egyszer nagyon jól megtanulni, és amit már mondtam, valami vidékre elköltözni, messze minden tömegtől, várostól, egy jó kis tanyára, békés életbe, ahol nincsen egyetem, és álomvilág van. Sajnos ilyen nincs, de azért szép álom. Álmokat meg nem szabad kergetni. Hanem viszont meg kell próbálni elérni a célkitűzéseimet. Néhány kegyetlen kudarcon kívül eddig elég sok mindent sikerült elérnem, remélem továbbra is tenyéren hordozott maradok, helyrehozhatom majd a kudarcaimat és vigyáz majd rám a Sors keze. Egyetemet tekintve kissé elveszettnek érzem magam, remélem túlélem ezt a félévet is, bár ez olyasmi, mint a napról-napra élés, amit mellőzni kellene, és inkább a jövőt tervezni hosszú távlatokban. Ez most egy olyan bejegyzés lett, amiben ide-oda kalandoztak a gondolataim és szinte talán bele is lehet látni a fejembe, hát ez volt benne.
Délelőtt még elmentem egy bicajos boltba, ahol nekem adták a Critical Mass plakáátot, úgyhogy már kettő is van a szobám falán. Délután terveztünk még futást KádárGáborDáviddal, de neem jött össze, pedig már kéne találkozni, mert már rég volt az akkor.