Andris CD-t vesz

Ritának és Sanyinak már kifejtettem, hogy azoktól az előadóktól, együttesektől, akiket nagyon szeretek, és sokat adtak nekem zeneileg, meg imádom a zenéjüket, megvennék néhány albumot CD-n is. Ennyivel szerintem a minimum, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy megalkották kedvenc zenéimet. Persze nem akarom ezt túlzásba vinni, de ritkán belefér egy CD megvétele, főleg különleges kiadások, amin még mondjuk bonus track-ek is vannak.

Meg is tettem az első lépést: az első CD-m már remélhetőleg útban van felém, Beijingben adták fel postára, remélem néhány nap múlva megérkezik a postaládába. Ez lesz, ha minden igaz, az első saját CD-m amit megvettem, és remélem nagyon fogok neki örülni.

A verseny pedig a következő: mindenki tippelhet egyet, hogy mi lesz ez a CD. Szigorúan egy tipp, a nyertes pedig kap tőlem egy ajándékot, amit közösen határozunk meg.

A megfejtéseket Előadó – Album formában kérem. Pl. “Pendulum – Hold Your Colour”.

(amúgy is kevés mostanában a komment…)

14 megjegyzés

  • The Killers – Hot Fuss (Limited Edition)

  • Sajnos nem talált :( :P

  • Queen – Bicycle Race :)

  • Uhh, ezt még csak nem is ismerem… :P

  • Pendulum – Hold Your Colour :)
    vagy ha ez nem jön be, akkor Gogol Bordello – Super Taranta

  • nem éppen…

  • előszöris: a cd-k árából a zenész egy fél forintot sem lát kb, kivéve,ha nem szerzői kiadás. de hitegesd csak magad,végülis az a jó,ha veszel cd-t! ez abban segíti az előadót,hogy a kiadó cége fog következő cd-t is csinálni vele.. ;)
    és szerintem valami pop-zenét vettél, amit mondjuk rocknak mondasz.
    a címre nem tippelek, nemtudom,hogy mi az amit itthon nem találtál meg a boltokban, és külhonból rendelted? :P

  • És igazam lett… The Killers – Hot Fuss (Limited Edition)

  • Áron: 1. Nem hitegetem magam, indirekten támogatom ezzel az együttest. 2. A Killers szerinted pop? Szerintem se. 3. És igen, itthon nem kapható az az album, amit megvettem, vagy csak csillagászati áron, ugyanis mindkettő csak Japánban jelent meg. Kb.

    Sanya: Amikor ezt a bejegyzést írtam, akkor még nem a Hot Fuss-t vettem meg. Azt csak utána. De fogjuk rá, hogy nyertél ;) A jutalmat megbeszéljük.

  • Nah! Akkor jó, mármint egyáltalán nem akartam,h negatívan jöjjön le a kommentem,mégis az lett! :S sorry
    És szerintem simán popzene, de a legtöbb helyen olyan kategóriába is sorolják! Ami egyáltalán nem baj, nem is azért írtam. Csak ilyenre ne mondjuk,h rock… (vagy nemtudom,h mire gondoltál,kiegyehzetünk valamiben! ;) )
    Áh, so, szóval itthon drága volt.. mellesleg mennyibe kerül így neten rendelve egy ilyen cd? 10dolcsi,plusz postaköltség? Csak mert érdekel… Pl multkor vettem System Of a Down cd-t, amikor kb 3 hetes volt,és 2800ft volt, papírtokos, nagyon szép borítóval, mármint minőségileg.

  • Azon, hogy milyen stílusú, tök fölösleges vitatkozni, nekem tetszik, és kész :P
    Kb. annyi volt, amennyit tippeltél, kicsit több mint 2000 Ft.
    És tökjó minőségű.

  • nah,akkor az tök király.. még a végén én is körülnézek majd a neten, bár a fennt említett system cd-t itthon vettem, mondjuk nagykerben… :) és télleg a lényeg,h tetszik! ;) Rita/Sanyi mutatott pár számot tőlük.
    (visszaolvastam a fenti beszólásom,bocsesz még1szer!)

  • Egy picit télleg negatívan jött le az első kommented, de betudtam annak, hogy rossz kedved volt :D Ha meg egyáltalán nem annak szántad, akkor én szégyellem magam, amiért úgy reagáltam rá… :P Ne haragudj!

  • [...] jópár napja elérkezett végkifejletéhez az Andris CD-t vesz című bejegyzés, csak semmi időm nem volt, hogy megírjam. Még a múlt héten csöngetett a [...]

  • Kommentek kikapcsolva.