Ma eddig három dolgot is sikerült megjavítanom, igazán jó érzés, sőt én akkor örülök, ha elromlik valami, mert azt meg tudom szerelni
Tegnapelőtt is megjavítottam amúgy egy rossz iPOdot, úgyhogy most már nekem is van egy. Meg azelőtt is egyet, minden működik azon is, csak nem ad ki hangot, valószínűleg alaplap. Majd azt is megjavítom, és odaadom valakinek. Már egy csomó iPod alkatrészt összeszedtem, még majd összerakok párat idővel
Ma pedig két kontakthibás fülhallgatóból csináltam egy tökéletesen jót. Volt egy gagyi régi panasonic, abból csak a csatlakozó kellett, mert egy Sony-ban meg pont az volt hibás. Egy picit jobb, mint az iPod fülhallgatója, az hihetetlenül ócska, annak ellenére, hogy Apple. Aztán kitaláltam, hogy jéé, már több hete nem működik a Hifi tornyunk, úgyhogy mi lene, ha szétszedném, és megnézném, hogy mi a baja. Úgyhogy a legtetején lévő rádióval kezdtem, és talált is, abban volt a bibi. Merthogy az úgy történt, hogy nemrég Anya akart vele valamit csináltni, bekapcsolni, vagy fevenni valamit, és egyszer csak szikrázott egy nagyot, és kilehelte lelkét. Aztán jól szétszedtem, még forrasztani is kellett, hogy ki tudjam szedni az alaplapját, hogy alulról is megnézzem. Egyik helyen, ahol egy alkatrész bele volt forrasztva a szikrázást követően, vagy megelőzően kicsit szét volt olvadva, és nem érintkezett egy másik dróttal, úgyhogy megforrasztottam, és láss csodát: ismét működött szépen minden
Persze akkor már teljesen szétszedtem a tornyot, és jól kipucoltam minden részét. Aztán meg a sütőben cseréltem lámpát, mert azt mondták, hogy nem tudták kicserélni, mert a búrája beleégett, és nem lehet lecsavarni. Hát le lehetett. Oszt már az is jó ám!
Eddig ennyi, kíváncsi vagyok, mi jön még
Az ilyet szeretem!
Aztán meg egy picit beteg is vagyok, inkább csak náthás, meg jövő héten matekzh, blöe, arra kéne tanulni.
Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:
Valamiért nem jól játszotta le, úgyhogy kiszedtem…
tökjó szám
Hát ma igazán alig csináltam valami értelmeset. Annyira ötlettelen voltam, hogy ennyire csak nagyon ritkán. Több dologba is belefogtam, tanulás nem ment, annyira utálom, amikor végre van egy kis szabadidőm, és nem tudok mit kezdeni vele. Megnéztem két filmet: Foul Play (7/10), Good Luck Chuck (7/10). Nem voltak rosszak, tetszettek.
Tegnap későn még belenéztem a Cashback-be, hát komolyan, ilyen jó filmet. Még jópárszor megnézném. Kedvenc. Nagyonnagyon. Amúgy a főszereplő kiskori énje nagyon hasonlít az én kiskori kinézetemre, pont ilyen vagyok a fényképeken.