Taracsökopekinográf

Tegnap délelőtt elmentem a Határ úton is túlra, Délpestre kiszállítani egy csomagot, mert postást játszottam. Persze reggel irtó hideg, három réteg plusz kabát, erre meg pár órával később meleg, én meg tekerek 5 kilóval a hátamon, hát nem izzadtam le, tényleg. Még a harmadik réteg ruhám is csurom víz lett…
Aztán pont a másik irányba kellett elmennem, az Árpád-híd környékén találkoztam valakivel.
A nap más vonatkozásai elég unalmasak voltak, ilyenkor pénteken mindig elmegy az élettől is a kedvem a rohadt, hülye, értelmetlen elmebeteg matek és matektanár miatt, és úgy ahogy van ott akarom hagyni az egyetemet. Kíváncsi vagyok meddig bírom.

Este illetve éjjel találkoztam a Sanyival még egy bringázásra, alap hogy én fixivel, ő meg sárkányával. Előtte is bicajoztam még össze-vissza, felmentem a Budai várba is. Az izomlázamat már lemozogtam, már megszoktam a klipszet, irtó jól lehet vele menni, nagy segítség. Aztán valahogy úgy hozta a sors, hogy a 21-es busz vonalára keveredtünk, és akkor már egyre feljebb, és végül najó, legyen Normafa. Megmásztuk. Nagyon kijött a sima taposós pedál és a klipszes pedál közötti különbség. Olyan simán lendületesen tudtam felmenni még a meredekebb szakaszokon is, hogy na. Szegény Sanyi kicsit lassabban tudott haladni, mondjuk neki legalább 5 kilóval töb bvolt a bringája és sima pedálja volt. A normafánál bementünk apukájához a csillagvizsgálóba, nem is tudtam, hogy van ott ilyen. Majd ugyanazon az úton le a hegyről. Bevallom, néha a rendes fékkel is fékeztem, nem csak a lábammal. Lábbal annyira beforgatta volna, hogy nem tudom megállítani. Egyik megállóhelyünkön Sanyi is kipróbálta a fixit, kis gyakorlás után már tudott szkidelni is, belejött jól.

Ma pedig mégjobb programom volt és még kalandosabb, izgalmasabb. Krisztinek megígértem, hogy kimegyek hozzá Solymárra és megjavítom a defektes kerekét a bicajának, hogy Ő is tudjon Critical Mass-re jönni. Még úgyse jártam bringával solymáron, hát rajta. Bepakoltam a legszülségesebb szerszámokat, amik kellhetnek: papagájfogó, 15-ös kulcs a kerék leszedéséhez, 5-ös ,6-os kulcs apróságokhoz, hátha kell. Egy racsnis szerszámkart is betettem, enélkül a dugókulcsok nem sokat érnek. Betettem még egy pótbelsőt meg pár csavarhúzót, gumiragasztót, foltot, bicskát. A puNpa már sajnos csak útközben jutott eszembe, hát szívás. Pedig kellett volna. Jó kis bringázás volt kimenni, volt néhány elég meredek lejtő, dehát ugye klipszes pedál, nincs akadály.

Krisztinél felmentünk inni picit, huga Zsófi is otthon volt, kicsit beszélgettünk, aztán mi indultunk is bicajt javítani.

Kint arra a megfontolásra jutottunk Krisztivel, hogy vigyük le a benzinkúthoz felfújni, ami ötlet már ott megbukott, hogy nem autószelepes volt a hátsó kerék. Mindegy, sétálunk legalább egyet. Közben elkezdett esni az eső, Kriszti meg szegény már picit náthás volt, remélem nem fázott meg jobban. Mire a benzinkúthoz értünk és konstatáltuk, hogy bizony nem tudjuk felfújni, úgy elkezdett szakadni az eső, hogy mázlink volt, hogy volt valami a fejünk fölött. Ami addig száraz út volt, akkor óriási tavak keletkeztek az utakon (jaj, de szép lesz hazamenni…).

Arra jutottam, hogy nem hagyhatjuk mégse félbe a dolgot, kicserélem a belsőt az én belsőmre, aminek jó a szelepe. Azt már csak ott vettem észre, hogy az általam vitt belső már egy foltozott darab volt, de megnéztük ott egy vödör vízben és szerencsére nem volt lyukas (ablakmosásra kitettt vödör víz, de akkor nem igazán érdekelt…). Úgyhogy szépen beszereltem volna a belsőt, de nem ment bele a szelepje a felni lyukába. Kriszti éppen Benedekkel telefonást, és valahogy így kommentálta a dolgot: “Andrissal vagyunk itt a benzinkútnál, tudod, aki Velencén is ott volt. Most tágítjuk a lyukat, mert nem megy bele gumistul…” A lényeg, hogy feltaláltam magam, és a bicskámmal sikerült annyit kifaragnom a felni lyukából, hogy végre átfért rajta a szelep. Utána már csak visszaépítettem a bicót, felfújtuk és voálá (tudom, voilá…) kész is lett! Kriszti örül és holnap Ő is eljön CM-re, már nem lehet kifogása. Én is örülök, hogy jól megmutattam

A hazafelé út kiccsit érdekes volt. Solymárról semmi járda vagy bicajút Bp. felé, úgyhogy maradt a főút, ahol azért tartottam a tempót, ami azzal járt, hogy nincs pocsolyakerülgetés, nincs sárvédő, van sár, rohadt nagy, rengeteg víz, még a szám is és orrom is telement vízzel egy-egy nagyobb “tó” után. Pár méter után a gatyám átázott, kicsit később már az alsógatyám is, a táskám meg kapott szépen homokos saras vizet. De legalább a hátamat védte. Pesthidegkút éppen útba esett, a Máriaremetei útról el tudtam menni Mamához és meglátogattam, és bár nem akartam sokat maradni, mert folyt belőlem a víz, azért maradtam kicsit és ettem Somlói galuskát. Kb. fél óra múlva hazaindultam és szépen hazatekertem. Ilyen esős időben tökjól tudtam gyakorolni a szkidet, még van mit fejlődnöm, de már egész jónak érzem, amit tudok. Egy lejtőn jól egyensúlyozva, előre helyezve a súlypontot végig lehet csúszni szépen. Főleg ilyen esős időben.

Erre mentem, kicsit több lett az egész, mint 35 km.

Itthon szépen lecsutakoltam a lovamat, letörölgettem, kicsit megolajoztam, mert ez a sok víz mindent kimosott a láncról, és már kezdett hangja lenni. Elpakoltam a szerszámokat, irány a zuhany, meg a táskámat is végre kimostam. Krisztinek még adtam matricát is.

Imádom a bicajomat. Annyira jó vele menni, hogy leírhatatlan. Amikor csendben suhansz vele az üres utcában, vá.

Jóéjt. Tökjó napok voltak. Egyetemet leszámítva, mert azt utálom.