A legtöbb nap, amikor nem mentünk el a szálláshelyünkről, a következőképp zajlott: reggeli után, amit a 20 méterre lévő boltban vásároltunk, átmentünk az utca másik oldalára, hol a tenger kezdődött, és szinte egész nap fürödtünk és búvárkodtunk, aztán a parton sétáltunk érdekes dolgokat kutatva, aztán megint fürödtünk, valamikor ebéd, aztán megint fürdés, játék az udvaron egymással és a kicsikkel, délután-estefelé meg az utcán tengóztunk sokat a nagyobbakkal. Akkor most kicsit bővebben.
Én még életemben nem búvárkodtam, és először nem is nagyon ment. Főleg a pipa. Nehéz volt megszokni. Fél óráig. Aztán egyszercsak ráéreztem, és onnantól kezdve nagyon belejöttem és nagyon tetszett a dolog. Azt volt nehéz megszokni, hogy le is mehetek a vízfelszínről és olyankor víz megy a pipába, emiatt levegőt kell elraktározni, hogy majd feljövetelkor ki tudjam fújni a vizet a csőből.
A víz nekem hűvös volt (nekem csak a langyos víztől felfelé nem hűvös…), általában kellett nekem mindig 5-10 perc, mire megszoktam annyira, hogy belemerüljek. A tenger a partnál viszonylag hamar mélyült, aztán 15-20 méter után befelé felvette az átlagos 4-5-6 méteres mélységet, ami utána szép lassan tovább mélyült. Nekem a merülésekre elég érzékeny a fejem meg a fülem, szóval csak max. 3-4 méterre merészkedtem le, annál jobban nem nagyon. Aztán egyik nap vettünk egy nyeles hálót, ami megnövelte az általam “befogható” mélységet 1 méterrrel.
Valószínűtlenül sok hal volt mifelénk és nem voltak félősek. Mondjuk elkapni már nem tudtuk őket, mert 10-20 centinél közelebb már nem engedtek. Főleg sziklaszínű csíkos, vagy enyhén színes halak voltak, semmi extra túltelített színű hallal nem találkoztunk, csak szolidakkal. De szépek voltak nagyon azok is. Sokszor óriási rajokat lehetett követni.
A víz mélyén főleg kisebb kagylókat lehetett találni, de elvétve akadtak nagyobbak is (legalábbis számunkra nagyobbak 
). Tengeri sünből tengernyi volt, én is kiszedtem egyet, hogy kiszárítom emléknek, de végül megszántam azzal az áldott jó lelkemmel és visszatettem a vízbe, hadd éljen 
Volt a házigazdának egy szörf-je is, az utolsó napokban azt is kivittik a vízhez, hogy kipróbáljuk. Jó régi nagy monstrum volt, alig lehetett felhúzni a vitorlát. Sajnos pont a leghidegebb nap próbáltam ki, úgyhogy pár perc után a hűvös szélben vizesen jégkockára fagytam, inkább nem erőltettem. A többi napon inkább csak a deszkával uszikáltam evezve. Jó eszköznek bizonyult arra, hogy szokjam a vizet: ráfeküdve beeveztem és szép lassan egyre vizesebb lettem a fröcskölő hullámok miatt és a végére már simán bemásztam a vízbe.
Azt utáltam nagyon, amikor nem volt rajtam vagy búvárszemüveg, vagy úszószemüveg, mert ha rosszul ment a szemembe a víz, annyira csípett, hogy alig bírtam kicsitni, és hiába törölgettem, csak jobban sós lett 
