Sajnos még nem tudok tudósítani az új album megjelentéről, de a számlistát már sikerült kiderítenem. November 25-én fog egyébként megjelenni az album, én már így látatlanban is benevezek egy CD-re. A számok a híresztelések szerint a következők lesznek:
Egyik elindítója volt az iPodos barkácsolásaimnak. Nagyon sokat tanultam a leírásaiból és érdekes barkácsprodzsektjeiből. Érdekesebbnél érdekesebb ötletei voltak. Olyan polihisztorféle volt. Aktív bringás volt. Példaképemnek nevezni túlzás lenne, de felnéztem rá. Az ő honlapja – a híres geektechnique.org – inspirált részben a saját, hasonló stílusú barkácsolásaimmal és fejlesztéssel, dizájnnal foglalkozó honlapom elindításában és tartalommal való töltögetésében. 34 évesen költözött el innen a földi világból. Nagyon megborzongató, hogy bárki, bármikor.
Csak megköszönni tudom a sok átadott tudást! (Külön öröm volt, amikor az egyik kedves kommentelőm a másik honlapomon Mark Hoekstra honlapjához hasonlította az oldalamat.)
Az RSS egy érdekes dolog. Az a lényege, hogy nem kell minden egyes sűrűbben látogatott honlapot végignézni, hogy frissült-e, hanem ezzel egy szempillantás alatt lehet látni, hogy melyiken van új tartalom. Szinte minden levelezőprogram tud rss-t is olvasni, de van rengeteg online olvasó is, pl. Google Reader.