Balcsi

Nem volt kicsi. Mondhatni @#!)% nagy.Jó kis 4 napot töltöttünk a Balatonon a családdal. Az idő nem volt valami szép, egyszer-kétszer azért sütött a Nap, de általában borongós volt az idő, és szinte minden nap esett az eső. Egyszer tudtunk csak fürdeni, akkor is kb. 30 másodpercet, mert a vihar kizavart, és elkezdett zuhogni az eső. Apával folytattuk a hátsó építkezést, a tavaly elkészült kicsi bódékezdeményt most folytattuk, felállítottunk két tetőtartópillért, a tetőt még nem sikerült befedni idő és deszka hiányában. Meg betonoztunk is. Alternatív. Ezt az öbölben találtam. Ja, meg építettem hirtelen felindulásból és rendmániámból egy komposztálót. Volt már kicsit “savankás” szőlőnk is, azt legeltük. Csináltam másfélszer tejföltortát is, elég fincsi lett. Több év kihagyás után egy kis pecázásra is jutott idő, annyira nosztalgikus volt kiülni a STÉGre.Önarckép a Balatonban Persze nem fogtam semmi, több, mint égő… Ráfogom a túl pici halakra, akik nem tudták bekapni a horgomat. Voltam ezen kívül Eplényben is, egy kis munkát beiktatva a “nyaralásba”. Amit én építettem A barkácsoláskor egy kalapáccsal rácsaptam az ujjam szélére, szerencsére nem a körmömre, de ez is rendesen fáj. Aztán meg apa véletlenül fejbevert egy 19-es csavarkulccsal, legalább már van mire fogni, hogy hülye vagyok. Az utolsó este olyan zuhé volt, hogy na, és háromszor el is állt, és már mindig azt hittük, hogy vége, amikor újrakezdte. Meg éjszaka is zuhogott.

6É futás ebben a hónapban kimarad nekem :(

Most rajtol a 6É futás, és nem vagyok ott… Igazából egyrészt nem értem volna rá elmenni, mert Balatonra mentünk, aztán mégsem, mert hazafordultunk, másrészt pedig mert hülye is vagyok és elfelejtettem, harmadrészt mert kedvem sem lett volna egyedül futni.
Holnap meg a 7 méter grillpartyra sem tudok elmenni, az is kár. Nagyon bejött volna nekem.
Ma meg tegnap egész nap szereltem itthon.
Jólenne elmenni valamikor úszni.
Jössz?

Protected: Hepi Börzdéj

Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:

Bicajtúra II.

Hát másodszor is nekifutottunk. Balatonkerülés egy nap alatt… Sanyival elhatároztuk, hogy csakazértis. Azért az elindulás sem volt egyszerű. Kinéztük a vonatot, rajta, akkor megyünk a fél négyessel. Egy kis gond: nem találom itthon a balatoni kulcsot; szívás, méghozzá elég nagy. Apa biztos elvitte, őt meg nem tudom felhívni, mert pont akkor romlott el a telefonja. Zsír. Akkor volt nálunk a nagymama, mondta, hogy neki van, de csak otthon nála. Najó, akkor tovább keresem. Ő meg közben elment. Fél óra keresés után meguntam a dolgot, mindent bele, akkor elmegyek hozzá… Annyira siettem, muszáj elérni a vonatot. Lerohanok, pont jön a busz, mázli, felrohanok a Gellérthegyre, nincs otthon. Uhh, ezt jól… Rohangáltam ott még egy kicsit az utcákban, hátha jön, hát jött is. Gyorsan a kulcsot elkértem, lerohanok a Móriczra, pont elértem a 7-es buszt, ki a Kelenföldi pályaudvarra, vonat elérve :D sanyi még a Déliben szállt fel.

Kelenföld

Miután lennt lepakoltunk, egy kicsit lementünk a strandra szórakozni, a falu így szazon végére teljesen kiürült… alig látni egy pár ottani embert.

Nincs címe ennek a képnek

Ez én vagyok...

Másnap “reggel” negyed négykor(!) keltünk, ez elég szar rész volt… Két órát vaksötétben, jéghidegben tekertünk. 6-kor napkeltekor kicsit megálltunk Badacsony után pihenni, fényképezni:

Hajnal

Hajnal 2.

Na ez egy jó kép

A Sanyi egyszer akkorát taknyolt, hogy olyan nyolcas lett a kerekében, hogy ki kellett akasztani a hátsó fékét, hogy tudjon forogni a kereke :D :D de legalább működött… 8-ra asszem Máriafürdőre értünk, ez már talán a déli parton volt! Akkorát reggeliztünk, az egyetlen nyitva tartó boltban a környéken vettünk csomó kaját és ott helyben felfaltuk. 4 kifli, csomó párizsi, tej, csoki… Ha kell egy kis energia. Sanyi, mit mindig, itt is kiborult a párizsi árán, de már ezt megszoktuk… Legalább ez tényleg húsból volt, és fincsi volt. Amúgy a túra alatt 30-40 km-enként megálltunk pihenni egy kicsit, muszáj volt. Időrendi sorrendben már nem annyira tudom, de kb. 11 körül Boglár és Lelle között pont félúton azt veszem észre, hogy a Sanyi enyhén szólva lehagy… Hiába tekerek, valahogy nem megy… ***** ***!!!!!!! Defektet kaptam :D Egy óra elment azzal, hogy kerestünk bicajszervízt, vettem belsőt, kértem pumpát, és ismét úton… NA ez is megvolt, talán nem lesz több… 2-re oda kéne érni mondjuk Siófokra. Szántódon egy kicsit nagyobb szusszanásra megálltunk, fényképeztünk, stb.

Két óra tekerés után megint lehagy a Sanyi. De nagyon… Vazz, most meg a hátsó kerekem. Már annyira elegem volt egy óra bicajtolás után, hogy levágtam a bicajt, kész, éjfélre hazaérek gyalog… Nagyon mérges voltam. Fel a fejjel, még egy szervizet kerestünk Siófokon, itt is belsőcsere, pumpa és csavarkulcs-kunyerálás :D Nyugi, nem lesz több defekt! Végülis 2- kor Siófokon voltunk. Eddig már 2 óra kiesésünk volt. Az egész úton kb. 5-6 liter folyadékot ittunk, egyfolytában a kutakat kerestük, alig működött néhány :( 3-kor kb. elértük Kenesét, innen már nincs sok hátre, kb. 45 km. Ez új erőt adott. Almádiben bementünk egy boltba kenyeret meg vizet venni, aztán a maradékot egyben lenyomtuk. Én ugyan egy kicsit előbb értem haza, de legalább addig le tudtam zuhanyozni, amíg Sanyi befutott ;) Akkora lakomát csaptunk, vacsi közben már majdnem elaludtunk, úgyhogy gyorsan elhúztunk aludni… Kb. egy perc alatt zuhanás. Sanyinak “kicsit” szívás volt, hogy ma még fel kellett jönnie a főiskola miatt, ezért szegény pára fél hatkor kelt, és elhúzott :( Én aludtam 10-ig, plusz a vonaton. A túra alatt kb. 2 kilót fogytam, neeeeeeeee :( Tökre álmos vagyok még mindig, asszem alszom most egyet.