A mai nappal elkezdődött a második fixiépítős prodzsektem, pár napja kinéztem a Bikemag aprón egy Francesco Moser országútit, 32ezer Ft-os áron, amit később 30ezerre alkudtam (máskor jobban megy az alkudozás, csak most nem vitt rá a lélek). Ma szólt a tulajdonos, hogy felhozta Pestre, mehetek érte a Nagy Lajos király útra. Felültem a Raleigh-re és kitekeregtem a vásors másik felébe. Ott 10-15 perc átvizsgálgatás után rászántam magam a döntésre és kicsengettem a vételárat a jövőre vetve tekintetemet, majd távoztam. Érdekes volt a hazaút, ültem a fiximen és fél kézzel a kormányt fogtam a közepetáján, másik kezemmel meg húztam magam mellett az új szerzeményt, a Moser-t. A táv biztos több volt, mint 10 kilométer hazáig, direkt kisebb forgalmú utcákban mentem, a végére egész jól belejöttem az utánfutózásba, nem szabadott gyorsan menni, mert fél kézzel tartva a kormányt nem tudtam jól fékezni. Bizakodva vágok neki második fixim építésének, szerintem jó alapot választottam:
Kb. 55-ös F. Moser vázon teljes 105-ös Shimano szett (úgyis leszedem
) és a festéstől eltekintve nagyon jó állapotú bringa. Majd még holnap jobban átvizsgálom. Valószínűleg teljesen átkrómoztatom, hogy mindenhol csillogjon
(Most gyönyörű rózsaszín
) Terveim között szerepel még álmaim Miche Primato pályahajtóművének valamint pályaagyainak beszerzése valami jófajta duplafalú felnivel egyetemben. A mostanival nagyon elégedett vagyok, egy hajszálnyi nyolcas sincs még benne egy év után. Képet majd holnap, ez most elég összevissza lett ![]()
Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:
Reggel el kellett mennem a Móriczra iPod ügyben, közben elkezdett furcsán lötyögni a hátsó lánckerekem és egy erősebb odalépésre elkezdett forogni. Meg vissza, meg mindenfelé. Egyik kanyarodásnál nem tudtam ellentartani a lábammal, hogy lassítsak, majdnem el is estem hirtelen. A kanyarban a lábfék helyett hirtelen meghúztam a rendes fékeket, hogy akkor azzal fékezek, de valahogya nnyira hirtelen volt, hogy a hátsóm nagy ívben kifarolt, majdnem kicsúszott alólam az egész bringa, de valahogy megakadt a kerék, és visszadobott a centrifugális erő függőlegesbe. Aztán totál lelazul a lánckerék, és nem lehetett hajtani a bicajt. Valahogy megbütyköltem, hogy óvatosan lehessen menni vele, és elmentem kezdésnek a Zöld Pont bicajboltba a Bartók Béla úton. Hogy mégis mit szólnak erre.
Két eladó szokott lenni, az egyik egy magasabb, kedves és nagyon segítőkész, a másik, az alacsonyabb nekem eléggé ellenszenves. Nem az, hogy próbál segítőkész lenni, hanem ott húz le, ahol tud. A másik pont az ellenkezője, őt nagyon bírom. Most persze az alacsonyabb volt. Mutatom neki a lenyúzott hátsó agyat a lánckerékkel, erre EGYBŐL elkezdi, hogy ez nem garanciális, mert nem rendeltetésszerűen volt használva, pályaagy, ezért nem lehet utcán használni, stb. Azért pályaagy, mert jobb minőségű. Mire való egy bicikli??? Na mindegy, a lényeg, hogy rögtön ezzel kezd, mikor még nem is mondtam, hogy mit akarok. Más kérdés, hogy nem is náluk vettem a kereket, nem is akartam ott kicseréltetni. Mégis csak a véleményükre lettem volna kíváncsi. A magasabbik véleményére.
Valahogy hazaevickéltem, remélve, hogy a láckerékről ment le a menet és nem az agyról. Otthon szétszedtem, szerencsére eszembe jutott a Rotafixa módszer, úgyhogy le tudtam csavarni a lánckereket. A hátsó agyon egy milliméternyi menet seem volt!!! Felhívtam Matuzmesteréket, mondom, hogy mi van, vigyem be, megnézik. Másik bicajt előszedtem, kereket a hátamra, és elmentem Újpestre a Tél utcába. Hát ott azt mondták, hogy ilyet még az életben nem láttak… Nagyon rendesek voltak, egyből új agyat előszedtek, és a kereket átfűzték az új Miche Primato pályaagyra és kicentírozták ott helyben. Igaz volt több mint egy óra. De ezt a hozzáállást értékelem. Nem azon kezdenek el rögtön kötözködni, hogy miért, hogy, hanem kicserélik, hogy ne úgy menjek el, hogy ide sem jövök többet. Ezzel bebiztosítottál magukat nálam, ha kell valami nagyobb dolgot vennem, mondjuk egy új bringát építek, akkor tuti náluk fogok vásárolni. Az az egy baj, hogy nagyon messze vannak.
Matuzmester elkönyvelhet magának egy nagy pirospontot.
Annyira szokatlan volt a másik bringával menni… Nehéz az egész, idegesítő a teleszkóp, a fixihez képest puha és vastag kerekek, vá. Néha majd megyek vele egy kört, hogy nehogy elfelejtsem értékelni a mostani bicajomat. Itthon összeépítettem szépen, és olyan, mint újkorában! Remélem ez az incidens csak véletlenül fordult elő vele, remélem nem lesz hasonló gondja még jópár éven keresztül. Annak viszont örülök, hogy mindezt sikerült fél nap alatt elintézni, nem kell várni napokat, hanem még aznap megoldódott a probléma. Örülök neki.
Ma befejeztem a fixim építését. Kész. Megnéztem a naptárat és napra pontosan két hónapja kezdtem el mindent. Ekkora egybeesést…
Azt még nem is írtam, de tegnapelőtt megérkezett postán a megrendelt Cane Creek 200TT időfutam fékkar-pár, ami a fekete színével és különös formájával nekem nagyon bejön. Akkor egész délután a felszerelésével foglalkoztam. A kormányról leszedtem az amúgy is elbénázott bandázst, és kicseréltem a bowdeneket, bowdenházakat. A fék felszereléséhez legalább egy óráig reszelgetteem a kormányt, hogy postosan belepasszoljon.
Lényeg a lényeg, hogy már majdnem minden kész volt (bandázs persze még mindig nem lett tökéletes, de haladok), egyedül a bandázst lezáró fekete szigszalag hiányzott mindenről.
Ma tudtam azt is szerezni Matt-tól, akinek ezért soksok köszönet ![]()
KÉSZ A FIXIM, két hónap a tervezéstől az elkészült bringáig!
Valamikor teszek fel képeket, mert azok még hiányoznak. Időm meg nincs.