Egyelőre bontás

Szétszedtem a Mosert darabjaira, először fékeket le, majd kormányt, azt jól meg is tisztítottam a béna bandázsolásától. Teljes 105-ös Shimano szettel volt szerelve amúgy a bringa, szép állapotban, még kitalálom, hogy mit kezdek velük. Váltókat is leszedtem, majd nyerget, kormánycsapágyat, egyedül a monoblokkal nem tudtam megbirkózni, olyan szerszámom nincs még, amivel azt lehet kicsavarni. Most ott tartok, hogy van egy Moser vázam csupaszon, és innen kéne továbblépni.

Azt sajnálom, hogy itt-ott, felsőcsövön, váltó helyén és még pár helyen rá vannak hegezstve szemek és egyéb darabok, amik eléggé kiállnak. Egy puritán fixihez semennyire sem valók az ilyen kitüremkedések, meg néhány helyen veszélyesek is, mert élesek. Levágni meg sajnálom, mi van, ha egyszer vissza akarom építeni a régi bicajt? Ezt a levágós dolgot mindenképp meg kellene ejteni a kómozás/szinterezés előtt. A váltópapucsot is levágjam?

Egyelőre itt áll a dolog, még nem tudtam eldönteni, hogy a teljes bicajt krómoztassam (csillvill), vagy a villa legyen csak krómozva és a váz mondjuk legyen valami hideg szürke vagy más színű. Milyen színű legyen egyáltalán? Ez után költségvetést kell tenni, a kerekek biztos 30-35ezer Ft körül lesznek párban, Miche megdobja az árát meg egy jó felni. A Raleigh-ben is Miche van és ne mcsalódtam benne, megérte a pénzt, amit ráköltöttem. Nomeg a felnik, 0mm-nyi nyolcas sincs bennük, pedig nem kímélem. Hajtóműből egyelőre a Miche az álom kategória marad a 35ezer Ft-os árával. Lánc párezer Ft, jóféle kormány és stucni kijön 10-ből remélem. Nyereg hasonlóképp. Beszállítókat keresek, akik jóárasítva tudják ezeket számomra prezentálni. Cserébe javítok iPodot, iPhone-t, dizájnolok neki szép grafikát, logót. Persze ha nagyon muszáj, fizetek is :)

Mielőtt szétszedtem volna Mr. Mosert, csináltam pár képet őfelségéről.

(Aki pedig tud pályavázat szerezni, ne tartsa magában, még mindig keresek!)

Fixit építünk II.

A mai nappal elkezdődött a második fixiépítős prodzsektem, pár napja kinéztem a Bikemag aprón egy Francesco Moser országútit, 32ezer Ft-os áron, amit később 30ezerre alkudtam (máskor jobban megy az alkudozás, csak most nem vitt rá a lélek). Ma szólt a tulajdonos, hogy felhozta Pestre, mehetek érte a Nagy Lajos király útra. Felültem a Raleigh-re és kitekeregtem a vásors másik felébe. Ott 10-15 perc átvizsgálgatás után rászántam magam a döntésre és kicsengettem a vételárat a jövőre vetve tekintetemet, majd távoztam. Érdekes volt a hazaút, ültem a fiximen és fél kézzel a kormányt fogtam a közepetáján, másik kezemmel meg húztam magam mellett az új szerzeményt, a Moser-t. A táv biztos több volt, mint 10 kilométer hazáig, direkt kisebb forgalmú utcákban mentem, a végére egész jól belejöttem az utánfutózásba, nem szabadott gyorsan menni, mert fél kézzel tartva a kormányt nem tudtam jól fékezni. Bizakodva vágok neki második fixim építésének, szerintem jó alapot választottam:
Kb. 55-ös F. Moser vázon teljes 105-ös Shimano szett (úgyis leszedem :D ) és a festéstől eltekintve nagyon jó állapotú bringa. Majd még holnap jobban átvizsgálom. Valószínűleg teljesen átkrómoztatom, hogy mindenhol csillogjon :) (Most gyönyörű rózsaszín :P ) Terveim között szerepel még álmaim Miche Primato pályahajtóművének valamint pályaagyainak beszerzése valami jófajta duplafalú felnivel egyetemben. A mostanival nagyon elégedett vagyok, egy hajszálnyi nyolcas sincs még benne egy év után. Képet majd holnap, ez most elég összevissza lett :)

Bla

Tegnap Dzsemmel találkozó Kuplungnál, éhesek vagyunk, elmentünk Pasába, nagyevés, gyros, én még 4 baklava is, mert jól esett. Utána el a kisszimplába (otthonos  nagyon, még kutyus is van), ott két tea fejenként és soksok duma meg cigifüst, büdösek lettünk. Aztán megint el a kuplungba, de csak benézés, mert zaj van és mégtöbb füst. Új hely: mumus, főleg a rajzok a falakon jók, Anna söröz, én nem, mert utálom. Ott is dumaduma, kitalátunk soksok hülyeséget, meg hogy majd streetartot fogunk alkotni, új irányvonal, stb. Fújni fogunk. Jó stencileket. Lassan elmúlik éjfél, hazaindulabanda, buszmegállóban megvárom vele a buszt én meg tekerek utána. Illetve előtte végig az Erzsébet hídon is, csak a hegyalja úton felfelé ért utól a busza, közben egy köszöntem egy kedves bringás lánynak aki pont ott tekert fel előtte, persze megelőztem. Fent a megállóban megint talákoztunk Dzsemmel, aztán hazafelé vettem az útirányt. A BAH-nál a felüljárón mentem, ott még nem volt gáz, de mikor az aljáhz értem, mellettem kétoldalt autók soksokkal, meg dudáltak is, nem volt szép. Azért hazaértem, ruháimat egyből a terasztra, de még reggelre is undorító büdös. Diktafon kikapcs. Romkocsmákat imádom, meg a kísérteties éjjeli belvárost.

Délutánra esett egy kis hó

WinterFixi

Érdekes volt hazacsúszkálni :)