Nem kirívó eset, hogy naponta párszor majdnem fizikai kontaktusba kerülök gépjárművekkel. Az esetek nagy részében az autós a figyelmetlen és ha nem vagyok résen, könnyen elüthet. Ritkán azért előfordul az is (a hitelesség kedvéért írom), hogy én vagyok a hibás és valami figyelmetlenséget követek el. Persze ezzel is a magam épségét veszélyeztetem, mert nem hinném, hogy kárt tudnék tenni egy másfél tonnás guruló vasdarabban. Na de nem erről szeretnék írni most.
Van egy nagyon szeretett (értsd: kevés olyan ember van, akit nála jobban rühellünk) szomszédunk. Hogy miért nem kedveljük, abba most nem mennék bele. Egy nagyon sötét buta liba. Öcséim, akiket Apa autóval visz többnyire iskolába sokszor látják, amint a a dugó kellős közepéből kivágva végigelőzi a kocsisort és így szerez magának előnyt. Ilyenkor biztos büszke magára, hogy milyen ügyes. Lényeg a lényeg, vezetés terén abszolúte nem bízok ebben a nőben, mégha csak magára lenne veszélyes, de sajnos másokra is.
Éppen a készülő bagaboo táskámról voltam konzultálni a Bajnok utcában, és hazafelé a Bajcsyn rákeveredtem a bringaútra. Kivételes esetekben megyek járdán, ritkán használom a bicikliutakat is, mivel veszélyes a kialakításuk. A kereszteződésekben a lekanyarodó kocsik nagyon könnyen elbambulnak és mire feleszmélnének, hogy jön az úttal párhuzamos bringaútról egy kerékpáros, az már a motorháztatőn van.
Hasonló volt a szituáció most is, jön a kocsi mellettem, és anélkül, hogy akár egy pillantást vetne jobbra a bringaút felé, lendületből kanyarodik. Ilyesmikre azért már fel vagyok készülve, defenzív vezetés, meg ilyesmik, fékeztem is rendesen nagyot és nem csúsztam bele éppen. De még akkor sem vett észre. Ment tovább. Benézek a hátsó ablakán, hátha legalább visszapillantóban meglát így utólag… Nézem, ismerős ez a nő nekem valahonnan. Aztán nézem a kocsi rendszámát, jééé, ez a drága szomszéd!
Mentem volna tovább, de gondoltam azért inkább utánamegyek beszélgetni vele egy kicsit így a kreszről, ilyesmikről. Pont megállt a bazilikától nem messze, úgyhogy utólértem. Ráköszönök: “Csókolom, észre tetszett egyáltalán venni, hogy az előbb majdnem el tetszett ütni?” Néz rám a bárgyú ártatlan szemeivel: “De hát én nem is láttalak”. (És te mit figyelsz vezetés közben??? Sminkeled magad a tükörben? Esetleg olyanról hallottál már drágám, hogy körülnézz, mielőtt lekanyarodsz???) Hozzátenném, hogy a lehető legrikítóbb zöld pólómban voltam, amit Athina boltjában vettem még pár hete. (Kedvenceim még: 1, 2 nomeg az “Érteméndeleszarom” nyulacska 
)
Szóval, hogy nem vett észre az csak a saját bamba öntudatos vezetésének köszönhető. Mikor mondtam neki, hogy máskor azért figyeljen kicsit jobban, mert nem neki lett volna itt előnye még neki állt feljebb és csak azt bírta mondogatni egymás után, hogy “Te is figyelhetnél!”. Na ettől a buta érveléstől leblokkolt az agyam. Én figyelhetnék? Miattam – mert figyeltem és időben fékeztem – nem történt baleset. Tehát talán figyelhetnék. Erre komolyan nem tudtam mit mondani, legyintettem és otthagytam. Ennyire analóg emberrel nem lehet vitatkozni. A saját “érveibe” gabalyodna bele és ettől idegesebb lesz, és váltig azt hiszi, hogy neki van igaza. Tapasztalatból mondom. Úgyhogy hagytam.
Majd legközelebb, ha elkapom, már felkészültebb leszek.
Ahhoz, hogy vitatkozzunk a hülyékkel, először meg kell tanulni gondolkodásmódban lesüllyedni tudni az ő szintjükre, mert különben rutinból legyőznek.
Na ennyit mára. Biciklizzetek óvatosan!
