Tegnap kaptunk egy új nyomtatót! A régi valamilyen oknál fogva nem akart együttműködni az itthoni géppel, ráadásul most kezdődik az iskola is, úgyhogy beújítottunk egy nagyon jó kis nyomtatóval. Sok gyártó termékeit végigböngésztem, sok napon át, és végül ő lett a nyertes: Canon MP600. Fénymásol, szkennel, nyomtat, fekete-fehéren, színesen, akár fotót is. (Vájtfülűeknek: 9600x2400dpi-s nyomtatás… azért az nem semmi). Gyorsan, szépen nyomtat. Na szóval a lényeg, hogy ezalatt az egy nap alatt mindenki megbarátkozott vele, kinyomtattunk pár családi fotót, és örülünk. Ha hosszútávon is beválik, akkor majd ajánlom mindenkinek.
Nahát, ma egész nap az új osztálygalériát hegesztettem, ami végre nem a kep.tar.hu-n van, hanem saját szerveren, így remélhetőleg nem törlődnek majd véletlenül a képek, és annyi hely van, hogy nincs méretbeli korlátozás, magyarul szinte bármennyi képet tehetünk fel!
Tegnap egész éjjel töltöttem fel a kenutúra képeit, ma pedig a velencei nyaralás képei csordogálnak felfelé. Meglehetősen lassan.
A cím: osztaly.kreative-labs.com
Egyelőre még eléggé béta státuszban van minden, rendezgetem, tanulgatom még én is, mit hogy. Ha majd lesz időm rá, meg kedvem talán csinálok egy kicsit normálisabb kinézetet. A kezelésről annyit, hogy nem nehéz megszokni, többszintű galériák, stb., mint a kep.tar-nál. A nyelvezet egyelőre angol marad, mert a magyar fordítása nevetségesen béna.
Egy feladat van még, összeszedni minden eddigi képet és feltölteni. Ezt szerintem Sanyival megszervezzük, ha hazajött Kínából a Dögi
Ha valaki mégis megpróbálkozna a saját képeinek feltöltésével, annak is örülök, és segítek benne, megadom a feltöltéshez szükséges adatokat.
Reggel tesiórán futottam két szigetkörnyi távot, 10,8 km-t. Úgyhogy most büszke vagyok. Jól kifáradtam, megittam utána egy liter vizet meg gyümölcslevest, és még így is egy-két kilóval könnyebb lettem… 27 kör volt pályán, de zenére nem volt olyan unalmas.
Ja, reggel az első óra számtek volt, persze megint késtem fél órát és persze pont megint zh-t írtunk. Nem izgultam, mondhatjuk úgy is, hogy abszolút nem, mart a kettesem már megvolt, és a mostani dolgozat volt az uccsó, ami még emelhet az eddigi pontszámon. Visual Basicben kellett volna valami függvényt kirajzolni, amihez egy fikarcnyi ötletem sem volt, hogy mit csináljak.
Neten elkezdtem keresgélni, majd sikeresen megfagyasztottam a gépem. Aztán fogtam, paintszerűen megrajzoltam a függvényt, beillesztettem a képét a programba, oszt jólvan
Nézte egy darabig a tanár, aztán csak jószívűen adott 5 pontot, amiért legalább ügyködtem valamit.
Jövő héten mmmég egyszer magpróbálom. Hátha megszáll az ihlet addig, és utánanézek a dolgoknak. Délután Balázs addig rágta a fülemet, hogy menjünk már fel a Sas-hegyre, hogy a végére beadtam a derekamat, és felbringáztunk. Persze vittem magammal kaját, mert mindig éhes vagyok, meg jóhiszeműen felvittem egy kis tanulnivalót. Hátha…
Naná, hogy vittem a gépemet is. Balázs hozott fel növényhatározót, és azzal is elvoltunk, tanultunk növényeket. Aztán semmit sem tanultam, helyette mindenféle képet készítettem a Sas-hegy sajátos élővilágáról. Egyébként viccen kívül tényleg nagyon különleges dolgok élnek itt. Sokáig vadásztunk lepkéket is, nehéz volt úgy közel menni hozzájuk, hogy ne szálljanak el, de néha azért sikerült. a legutolsó atalanta lepke például egy ideig mindig elszállt, aztán utána rájött az exhibicionismus ![]()









