Nyolc láb és egy mosolygós fej

Polip

Tehetség

Áron küldte ennek a videónak a linkjét. Hát attól eltekintve, hogy a rajzaiban miből indul ki, én ledöbbentem, hogy milyen jól rajzol az arc… Fejet hajtok tehetsége előtt, szeretném, ha egyszer én is tudnék ilyen határozott mozdulatokkal, ilyen rutinosan, ilyen jókat rajzolni. Nem kell félreérteni. Mellesleg ez pont aktuális, mert tegnap megszállt az ihlet, és már 4 A4-es lapot telerajzoltami mindenféle fantáziadús agyszüleménnyel és ábrával, lehet, hogy majd egyszer megmutatom őket. Nekem bejönnek. Tintenpenkalandok itthon.

Elhavazós idők

Alig marad időm ide firkálgatni néha… Nem mintha erre oly sokan kíváncsiak is lennének. Egymás után jönnek a munkák, ide megyünk, oda megyünk, egyszóval elkezdődött a zsongás. Meg az egyetem, hogy a francba. Holnaptól koránkelés, bringázás (ami nem rossz), és döglés, némely esetben izgulás az órákon és zhkon. Pff. Bezzeg nyáron alig volt munka, most meg, hogy suli is van, ekkor jön mind. Na nem baj, nem panaszkodom, örülök, hogy van. És igyekszem megfelelni ezeknek a kihívásoknak egyszerre.
Tegnap kicsit rajzolgattam, aztán beszkenneltem az eredményt, majd elkezdtem az Illustratorral kihúzni a vonalakat, szó szerint “illusztrálni”. Eleinte alig ment, mindig elrontottam, de egy kis gyakorlás után úgy belejöttem, hogy igazán megszerettem ezt a programot, és biztos ezután többször fel fogom használni munkáim során, mert nagyon megkönnyíti az életet. Mint a Photoshop.
Azért egy picit már várom is az egyetemet, az ottani barátaim miatt, egész biztos, hogy megint jókat fogunk szórakozni is, meg együtt fogunk szívni a nehéz tárgyakkal meg határidős házikkal, amiket sehogy sem lehet megoldani. De majd amikor már csak emlékek lesznek ezek az idők, akkorra már csak a jó kalandok fognak megmaradni. Ugyanez van a gimnáziummal: mennyire idegesített, hogy mindenki az érettségivel fenyegetett, hogy tanulni kell, mag kellett járni mindenféle faktra, meg azért tanulni is kellett, aztán most már úgy gondolok vissza, hogy egy-egy zh vagy vizsga helyett inkább még egy párszor leérettségiznék, mennyire könnyű volt. Aztán egyszer majd lehet, hogy az egyetemre is így fogok visszagondolni. Vagy nem.
Ma voltunk Mamánál megünnepelni a névnapját. Elkezdtem olvasni egy könyvet Mikszáthtól, a Kíséstet Lublón címűt. Hatvan oldalig jutottam, amikor indultunk haza, úgyhogy kikölcsönöztem, és majd befejezem. Tetszik, szeretem Mikszáth és Jókai írásait. Nem jut eszembe, de talán majd te megírod kommentben, melyik az a mű, és melyikőjük írta azt, amelyikben van egy öreg úr, aki a város ura, és azt hiszi, hogy a középkorban él, és minden bolondságot csinál? Egyszerűen nem jut eszembe. Írd meg kommentben!
Ma ritka szép idő volt! A szél olyan tisztaságot csinált, hogy csak ámulam. Egészen mások voltak a színek, mint amiket eddig megszoktam. Csak néztem és ámultam. Annyira messze el lehetett látni, hogy a messze lévő hegyek úgy tűntek, mintha a szomszédban lennének. Csillogott minden, a felhők meg világítottak!
Na ennyi volt a mai firkálásom, nem tudom, mikor lesz majd időm írni. Kitartás! (Betartás :P )

BundiBlog_v4 kész!

Hát eléggé régen írtam, mert a jelenlegi kinézetet terveztem és kiviteleztem. 23-án jött rám az ihlet, hogy már kéne valamit csinálni a kinézettel, mert meguntam az előzőt. Aznap hozzá is fogtam, megterveztem, nagyjából megrajzoltam Photoshopban, elrendeztem, kivagdostam, soksok munka van benne. Ma estére lettem ennyire kész. BundiBlog_v4 dizájn. Tetszik? 5 nap. Persze még nincs 100%-osan kész, olyan sosincs úgyse, de ez a mostani forma szerintem már elmegy.
Operában, Firefoxban, Safariban ugyanúgy néz ki. Internet Explorert továbbra is elutasítom, teljesen tönkreteszi a totál szabványos kinézetet. Úgyhogy azt kizártam. Bár majdnem jól néz ki abban is, egyszer talán megpróbálom arra is kialakítani. Csak ez a hülyeség lenne több nap… Na mindegy.
Neked hogy tetszik? Kiváncsi vagyok a Te véleményedre is, javaslataidat figyelemmel hallgatnám. Remélem tetszeni fog!