Kicsit megdöglött a blog, mert hullafáradt voltam illetve időm sem volt az elmúlt napokban írni. Viszont volt egy csomó zh, pótzh, izgulás, éjszakai rajzolások, modellezés. Az Inventort nagyon jól megtanultam használni, megszerettem, nagyon hasznos eszköz.
Ezt a csapot vele csináltam, ugyanúgy működik, mint a való élet-beli párja. Szóval egy leendő (mikor is lesz még az…) mérnöknek nélkülözhetetlen program. Cad alapjaiból átmentem, 4 kreditpontot ér, ma Gépszerkesztés alapjai-ból adtam le az utolsó házimat, és nagy örömömre a második pótzh-mon átmentem, így ez a tárgy is megvan, szintén 4 pont. Ergonómia is megvan, 2 kredit, programtervezés hasonlóképpen, valamint tárgyalástechnika, kommunikáció. Programtervezésből soha egy szót sem tanultam, valahogy összejöttek a dolgok, a harmadik zh-n már nem izgultam, megvolt a ketteshez a pontszámom, de azért megpróbáltam. Egy függgvényt kellett kirajzolni egy általam írt program segítségével. Kezdésnek egy jót nevettem, hogy csak ennyit? Jó vicc, egy szöveget talán ki tudok íratni, és ezek után én ábrázolnam az ‘e’-ad mínuszikszet? e^(-x) a -1;+1 intervallumban… Jóvicc. Elszórakoztam, kiírtam mindenfélét a programommal, és így is kaptam 5 pontot a 30-ból. Nembaj, még egyszer jöhetek próbálkozni. Persze arra sem készültem, hátha kapok valami egyszerűbb feladatot, amit mázliból meg tudok oldani. Persze UGYANAZT a feladatot kaptam
Mellettem ült egy gyermek, akinek az összes órai programja el volt mentvea leptopjára, volt közöttük egy szinuszfüggvény-ábrázoló program is. Na, küldd már át lécci
Net nem volt, usb-je volt, csak a régi pentium1-es gépbe meg nem lehetett olyat bedugni, viszont floppy-t benyelt volna, ami meg a leptopon nem volt
Akkor fát vágunk. Amíg a tanár másfelé járt, betűről betőre átmásoltam a kódot, amit aztán kilogikáztam, hogy hogyan kell módosítani, hogy más függvényt máshogy rajzoljon meg. 30/30 pontot kaptam
Úgyhogy köszönöm a segítséget, 4-es lettem, majdnem ötös ![]()
Az miért van az, hogy a ba könyököm ki van száradva, a jobb meg nem? Írás miatt? Mindegy, bekentem.
Sanyi meg Tuky videója érdekes lett. Tuky blogján a többi.
Ma dizájnoltam is egy kicsit, eleinte nem volt ihlet, de aztán kaptam a múzsámtól. Ki a múzsám?
A Zebrahead csak első hallgatásra szar zne, többedszerre egészen meg lehet szeretni…
Na ennyi a mai bréjnsztormingból, jóéjt.
Ja a hugommal is találkoztam az elmúlt héten, asszem egyszer, de lehet, hogy kétszer is.
Ja és, na mindegy…
Aki tudja, az tudja.
Zéró komment
Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:
Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:
