Tegnap kaptam az egyik évfolyamtársamtól, Petitől egy jó kis fém klipszet a pedálomra, még a régi jófajtákból egyet. Nem műanyag, hanem fém, bőrszíjjal. Aznap még vettem egy új tengelyt a hajtókarhoz, mert ami eddig volt benne középen, szerintem még az eredeti lehetett. Nagyon ki volt kopva, pár helyen jól megütötték a csapágygolyók, nem forgott szépen, akadozott. Viszont ahhoz, hogy ezt a tengelyt kiszedjem, le kellett szedni a hajtókarokat, amit eddig sehogy sem tudtam. Hétvégén kinéztünk a bolhapiacra, ahol végre sikerült elcsípnem 1000Ft-ért (1200-ról alkudtam 
) egy elég fontos célszerszámot, hajtókarleszedőt. Ez egy olyan cucc, hogy csavarban csavar, a külső részt be lehet csavarni a hajtókar belső menetébe és a belsejét meg ebbe belecsavarni, és ezáltal ez letolja a hajtókart a tengelyről. Ennek segítségével sikeresen megszabadultam a hajtókaroktól és a pedáloktól, ki tudtam cserélni a középtengelyt. 100Ft-ért odaadta az eladó scrác a Zöld Pont-ban. Jófejek ott. És még közel is van az egyetemhez. Vettem még küllőkulcsot is, meg akarok tanulni kereket építeni. Majd csinálok egy állványt.
Na szóval a klipszet is feltettem (a pedálszájkosár) és meglepően javítja a teljesítményt. Kb. háromszorosára. Húzni is tudom a pedált, nem csak taposni.
Ma próbáltam ki élesben, úton. Nagyon jól lehet vele gyorsulni, szinte mintha kilőnének. Megállni is ezerszer könnyebb így a fixivel, mivel nem csak egyik lábammal tartok ellent a pedálnak, hanem az első lábammal húzom is felfelé. Szkidelni is már magamhoz képest elég jól tudok, rámfér még a gyakorlás. Ez meg mester.
Ma viszont belovaglás gyanánt fogtam magamat és feltekertem a János hegyre. Naggyon durva volt, nem is emlékszem, mikor voltam ennyire fárasztó túrán utoljára. Klipsz nélkül szerintem még egy két kilométerre sem jutottam volna, annyira meredek volt mindenhol az út. Szinte egyenesvonalban mentem fel itthonról a Normafáig, ami azt jelenti, hogy folyamatos emelkedés mindenütt. 4x tettem le a lábamat, 3szor kocsik miatt centi vékony utcában, egyszer meg egy oylan meredek szakaszon, hogy már a klipszből is kijött a lábam, annyira nem lehetett húzni felfelé (Melinda utca ). Aztán én arra számítottam, hogy nagyon messze lesz még a vége, és egyszercsak hipp-hopp ott voltam a Fogaskerekű végállomásán, nagyon örültem. Onnantól az erzsébet kilátóig semi baj, de ha már elmentem odáig, megpróbáltam felmenni. ÉS SIKERÜLT, =%>#£ nagy áttétellel, kb centiről centir haladva a végén már, csoda hogy nem szakadt szét a klipsz meg a bicajom, mindent beleadtam, és amikor az utolsó méteren már picit enyhülni kezdett, na az már jó érzés volt. Viszont előtte már majdnem olyan volt, hogy megállt a pedál, oszt csá. Ahogy mentem lefelé a lejtőn, lábból em tudtam volna visszafogni, csak gyorsult, itt sajnos a fékeket is ahsználnom kellett, eddig sikerült nélkülük. Persze elkezdett szépen cseperegni az eső, aztán esti és mire leértem a hogy másik odlalán a Budakeszi útra, már zuhogott. Viszont a jó vizes aszfalton jól lehetett skidelni, gyakoroltam. A Budakeszi úton így először fixivel kicsit félelmetes volt zúzni lefelé, féket használtam kivételesen, de az eső meg a kátyúk nem voltak kellemes élmények. Majd egyre jobban belerázódok, megszokás kérdése a forgalomban a közlekedés. És rutin persze. Gyűjtöm szorgosan. MIndenesetre fixivel inkább sík városrészen jó közlekedni, lejtőn folyamatosan vissza kell fogni, nehogy túlságosan beforogjon. Tanulok mindig újat.
Aztán Budagyöngyétől már nem volt durva, igaz dugó volt. Így klipsszel tudom annyira húzni, hogy a forgalommal egy sebességgel haladok. Síkon 40 érzésem szerint simán megy.
Teljesen szétáztam, otthon lecsutakoltam a lovamat, kicsit rendbetettem, megtörölgettem. Nagyon szeretem.
Ezentúl nem visze esőkabátot, mert ha viszek, akkoris szétázok benne, ha meg nem esik az eső, akkor megleizzadok benne, mert befülled. Ha meg nem viszek, akkor meg megázok, és nem zavar. Nem a legkellemesebb dolog, de nem vagyok cukorból 
Nagy kaland volt!
Tegnapelőtt kora reggelre volt kitűzve a találkozó a Batthyány térre, én persze bicajjal mentem, és ott lezártam a tér közepén. Egy kicsit késtem is, sosem tudok időben elindulni… Összesen hatan gyűltünk össze: Enikő, Gábor, Réka, Tuky, Sanyi és én utolsónak. Ennél kicsit többre számítottam, de ennyi sikerült. Hévvel mentünk Csillaghegyig, ahol valamilyen úton felgyalogoltunk valamilyen hegyre. Aztán kibukkantunk az erdőből egy pusztán, és azon mentünk tovább; közben találtunk is egy elhagyoott kőbányát, ahol jó hosszan elidőztünk, és sziklákat dobáltunk jó mélyre, meg sokat fényképeztem. Enikő is blendefüggő atka lett, vett gépet Nem is gyengét! Folytattuk utunkat, jó hosszan fel egy másmilyen hegyre, nagyon szép volt mindenhonnan a kilátás, és a szép miatt tiszta nagyon a levegő. Néhány óra után felértünk a Nagy-Kevély csúcsára, ami, mint megtudtuk a földrajtudós Gábortól, mintegy 7 méterrel magasabb minnt a János-hegy csúcsa, tehát 534 méter magas. Ott annyira fújt a szél, hogy tényleg vigyázni kellett, hogy ne lökjön le a szikla tetejéről. Lenézve egy tiszta pici pötty volt az “Egri” vár. Még a gerincen mászkáltunk sokat, aztán lefelé vettük az irányt a várhoz, de kissé elnéztük, úgyhogy egy kis kerülővel kellett visszamenni. Itt is körülnéztünk, eszegettünk, itt már eléggé kezdett esni az eső, de eddig is néha volt kis havas eső. Jó félóra után ismét útra keltünk, immár hazafelé, de még így is előttünk állt jópár kilométer. Átmentünk még egy jó nagy pusztaságon, bokros vidéken, aztán egy hegyen megint, és ott a régi szép emlékek hatására Gábor a Gáborral én meg Sanyival döntöttünk régi elkorhadt jó nagy fákat. Tényleg élvezetes szórakozás, nem kell leszólni. Amikor még nagyon régen 8-ikban néptánctáborban voltam a Sanyival (direkt a kicsikhez mentünk ) akkor egy erdei kiránduláson jöttünk rá erre a szórakozásra Olyan nagy fákat szerintem azóta sem döntöttünk. Vagy akkor még nagyon kicsik voltunk és nagynak tűntek a fák 
Valahol kilyukadtunk a külső Bécsi útra, ahonnal bussza keveredtünk haza valahogy. Persze dugó volt… Egyszer ülök buszra…. Aztán bicajjal megtettem az út hátralévő részét hazáig, de előtte még a Sanyival elmentünk gyalog a moszkvára.
A képeket jelenleg is töltöm fel az Osztálygalériába, remélhetőleg ma délutánra már fenn lesznek!
Kicsit kimerített amúgy a kirándulás, nagyon jót aludtam utána. Nagyon élveztem, legyen többször ilyen! Ha kihagytam valami fontosat, írd meg Te kommentben!
Ja, útközben meg találkoztunk lovakkal, és az egyik tökre kíváncsi volt, engem követett folyton, én meg jól eljátszottam vele, tök aranyos ló volt! Aki tud lovaglási lehetőséget, lehetőleg nem csillagászati áron, az mindenképpen írjon nekem, mert szeretnék megint lovagoli járni, úgy tűnik beleférne az időmbe, és ez az egyik legnagyobb álmom.
Először is 2007. okt. 4-én a bicajórám elérte az 5k-t, azaz az 5000 km-t. Ez azért vicces, mert szinte pont fél éve értem el a 3k-t. Aztán még tegnap kibicajoztam Mamához Hidegkútra, segítettem ezt-azt a ház körül (metszés, levélsöprés), éppen akkor jött Szilvi is, ráadásul bicajjal, úgyhogy vele mentem haza egy darabon, és most nem ám a szokásos úton mentünk, hanem a reptér mellett, láttam a Dombot is. Reggel meg voltunk istentiszteleten is, már rég voltunk.
A lomtalanítás is lezajlott a környékünkön, jópár nap alatt… Alapvetően szeretem, mert körbe lehet bicajozni, és én pl. barkácsoláshoz mindig találok egy csomó érdekes dolgot, amit aztán én is vagy kiszórok, vagy csinálok belőle valamit. Hát idén nem sok minden érdekes volt, a Balázs egy bácsitól kapott csomó bélyeget, mert mostanában minden idős bácsitól, nénitől megkérdezni, hogy nincs-e régi bélyege, aztán néha bejön neki. Az viszont nagyon idegesít ebben az egész lomtalanításban, hogy direkt nem hirdetik ki az időpontját, hogy elkerüljék a környék megszállását mindenféle jöttmentek által. Elvileg egy héttel előtte viszont mindenki kapna levelet, hogy mikor lesz. Ennek ellenére semmit sem tudtunk, Anya is csak úgy tudta meg, hogy mikor lehet kipakolni, hogy felhívta a központjukat. Ugyanakkor a hiénák viszont úgy látszik előre tudták, mert már napokkal előtte ellepték a környéket. Úgy látszik nem jött be a hirtelen(nem)értesítős módszer. 10 méterenként minden kupacra kiültetnek valakit, amerre csak nézel mindenhol olyanok ülnek, és több napra is ott maradnak, ott alszanak, ott kajálnak helyben, és ott intézik folyó ügyeiket, nem folytatom, engem annyira nem érint, mert én csak bicajjal végigmegyek az utcán, de még így is néha megcsap nem éppen finom illat… Mindegy, idegesítő népség. Ezt nem az egész népségre kiterjedően értem, hanem bizonyos rétegükre. A többivel semmi bajom nincsen.
Ma reggel nagyon nem esett jól felkelni, jéghidegbe kibújni a paplan alól, és elmenni reggeli futásra, brr. Aztán egy idő után már nem fáztam, lefutottam az adagot, és hazamentem, majd ismét be matekra, kb. egy órás késéssel.
Aztán jött a nap fénypontja: 1155-kor kivonultam óráról búcsút intve kedves csoporttársaimnak, és kimentem a Gellért-térre, ahol pár percet kellett csak várnom a Krisztire, ugyanis múlt héten megbeszéltük, hogy izé, hát már tök régen találkoztunk, kéne ez ellen tenni valamit, de tényleg, mert mindig csak mondjuk, úgyhogy ez most biztosra megbeszéltük. Én otthon hagytam a pénztárcámat ügyesen, Krisztinél meg volt összesen 70 forint, úgyhogy a kajálás kiesett a lehetőségek közül, pedig jó lett volna. Azt majd legközelebb. Mivel Kriszti még nem igazán járt a BME-n idegenvezetőset játszottam, ő meg turistát, és keresztbe-kasul jártunk mindent, közben dumálgattunk, de még előtte is a park egyik padján. Nagyon el volt ájulva, hogy milyen szépek itt az épületek, milyen sok zöld van, a Közgázhoz képest Paradicsom ez a vidék. Eddig nem nagyon becsültem, mostantól azért ügyelni fogok erre is. Közben vettünk két csomag ropit a 70 forintból, azt megettük, meg én is direkt vittem egy csokit, azt elfeleztük. Aztán szépen elbúcsúztunk, és ő ment haza, én szintén, enni valamit. Utána már nem akartam bemenni, mert sokat késtem volna és különben is hullafáradt voltam/vagyok, kicsit igyekeztem rendet rakni a szobámban, aztán nem igazán bírtam tovább, és elaludtam. Be kellett volna takaróznom, mert félálmomban fáztam, de felébredni nem nagyon tudtam, szóval nem volt jó alvás.
Háromszor jártam ide-oda a várost, este meg voltam futni a régi edzéstársaimmal, jó volt nagyon. Futottam jó 8 kilométert, ütemesen. Először 5 kört bemelegítésnek, aztán tízet főfogásként majd megint ötöt levezetésnek. Közöttük meg nyújtás, lazítás. Zenére meg jó futni.
