Aki az élménybeszámolóra kíváncsi, olvasgasson errefelé.
Úgy év elején kezdett körvonalazódni, hogy megint lesz egy közös nyaralás az összetartó családokkal, idén Bessenyeiékkel, Almayékkal és a Reinisch családdal. Az úticél Horvátország, Otok Vir azaz Vir Szigete. Én egész az indulásig nem vettem túl komolyan a dolgot, de azért az utolsó napokban én is ráébredtem, hogy tényleg megyünk és nem ártana kicsit készülődni az útra. Vettünk egy csomó búvárcuccot, pipákat meg békalábakat és szemüvegeket, nagyon fontos volt a gumicipő, mert mindenhol sziklás a tengerpart, bármibe bele lehet lépni.
Itt az elején szeretném megjegyezni, hogy képeket is feltettem, méghozzá az összeset. Itt található a galéria.
Július 19-én indultunk szombat hajnali fél egykor. Ez azért volt fontos, mert Horvátországban az a bevett üdülési szokás, hogy turnusonként szombattól szombatig töltenek ott időt a vendégek az üdülőhelyeken, és emiatt a szombati napokon nem lehet közlekedni az autópályán, mert beáll az egész pályán a dugó. Ezért egy fél nappal korábban indultunk, hogy megelőzzük a dugót, és szombat délelőttre odaérjünk. Apa kezdett a vezetéssel, én hamarosan el is aludtam, már fáradt voltam. A Balaton nyugati csücskénél ébredtem fel, ott tartottunk egy pihenőt, mert Apa aludt el, innentől én vezettem. A Határ előtt váltottunk megint, olyan reggel hat körül.
Mindenféle rémhír terjengett, hogy a horvátok nem engednek bevinni semmi élelmiszert, maximum egy személynek egynapi kaját, meg, hogy mindent jól átmotoznak belépéskor. Hát mindez annyiból állt, hogy elkérték az útleveleinket, visszaadták és mehettünk Isten hírével át a határon. Annyi csomagot vittünk amúgy, hogy 6 ülés mellett tetejéig volt csomagolva az autó és még egy óriási tetőcsomagtartót is megtöltöttünk. Illetve Anya. Aztán ránk fogta, hogy az a sok búvárcucc 
Három békatalp, szemüvegek, pipák, ennyi volt.
A horvátoknál jók az autópályák, nem lehet unni, mert szép nagyon a vidék, hegyes, dombos, érdekesek a színek, kicsit fakóbbak, mint ausztriában az alpoknál, de hasonlít picit arra a vidékre. Az autópálya nagyon drága. Amikor felhajtunk egy szakaszra, húzni kell egy kártyát, amit a lehajtónál megnéznek és az alapján kell fizetni, hogy mennyit mentünk. Egyszer kellett Zágrábig fizetni egy szakaszon 36 Kunát (kb. 1500 Ft) majd a Zadar felé vezető részen 106 Kunát. Nem volt olcsó. Biztos bevételi forrás a turizmusból. Rengeteg az alagút is, némelyik még épül, ott általában félórás dugó is kialakulhat, de túlélhető. Amikor már a partvidék felé közeledtünk, egyre magasabb hegyek állták utunkat, főleg itt voltak alagutak. Egyre jobban vártuk a tengert, mi gyerekek még sosem láttunk olyasmit azelőtt. Amikor átértünk a partvidéki hegyek másik oldalára, már lehetett látni néhány kékes foltot, és a lejtőn lefelé értékeltük a hajnali fáradozásunkat, ugyanis egész hosszan, kb. 10 kilométeren állt visszafelé a kocsisor (mégha a másik irányba is…) Út közben összefutottunk egy pihenőhelyen a Bessenyei családdal, úgyhogy onnantól velük mentünk, ők elől, mi (én vezettem) meg utánuk. Akkor vezettem először külföldön. Szerencsére volt egy elég részletes leírásunk, hogy hogyan kell megtalálni a szálláshelyünket. Igaz az csak valami szomszéd volt, de úgy hírlett, hogy mellette lesz a mi szállásunk is. Ez okozott egy kis galibát később.
Tegnap estére hazaértünk Horvátországból, rég volt ilyen érdekes és kalandos nyaralásom. Majd valamikor írok róla, meg képek is lesznek, meg videó is. Holnapp meg elvileg megyek tovább nyaralni Szecsődre, az is elképzelhető, hogy mivel Apának dolga van arrafelé Ajkáról tekernék át Magyarszecsődre. Röpke 80km, meglátjuk. Naná fixivel. (Nem azzal mentem, csak vittem magammal…) Kigondolom még. Van még jócskán a nyárból. Viszlát!
Tegnapelőtt kora reggelre volt kitűzve a találkozó a Batthyány térre, én persze bicajjal mentem, és ott lezártam a tér közepén. Egy kicsit késtem is, sosem tudok időben elindulni… Összesen hatan gyűltünk össze: Enikő, Gábor, Réka, Tuky, Sanyi és én utolsónak. Ennél kicsit többre számítottam, de ennyi sikerült. Hévvel mentünk Csillaghegyig, ahol valamilyen úton felgyalogoltunk valamilyen hegyre. Aztán kibukkantunk az erdőből egy pusztán, és azon mentünk tovább; közben találtunk is egy elhagyoott kőbányát, ahol jó hosszan elidőztünk, és sziklákat dobáltunk jó mélyre, meg sokat fényképeztem. Enikő is blendefüggő atka lett, vett gépet Nem is gyengét! Folytattuk utunkat, jó hosszan fel egy másmilyen hegyre, nagyon szép volt mindenhonnan a kilátás, és a szép miatt tiszta nagyon a levegő. Néhány óra után felértünk a Nagy-Kevély csúcsára, ami, mint megtudtuk a földrajtudós Gábortól, mintegy 7 méterrel magasabb minnt a János-hegy csúcsa, tehát 534 méter magas. Ott annyira fújt a szél, hogy tényleg vigyázni kellett, hogy ne lökjön le a szikla tetejéről. Lenézve egy tiszta pici pötty volt az “Egri” vár. Még a gerincen mászkáltunk sokat, aztán lefelé vettük az irányt a várhoz, de kissé elnéztük, úgyhogy egy kis kerülővel kellett visszamenni. Itt is körülnéztünk, eszegettünk, itt már eléggé kezdett esni az eső, de eddig is néha volt kis havas eső. Jó félóra után ismét útra keltünk, immár hazafelé, de még így is előttünk állt jópár kilométer. Átmentünk még egy jó nagy pusztaságon, bokros vidéken, aztán egy hegyen megint, és ott a régi szép emlékek hatására Gábor a Gáborral én meg Sanyival döntöttünk régi elkorhadt jó nagy fákat. Tényleg élvezetes szórakozás, nem kell leszólni. Amikor még nagyon régen 8-ikban néptánctáborban voltam a Sanyival (direkt a kicsikhez mentünk ) akkor egy erdei kiránduláson jöttünk rá erre a szórakozásra Olyan nagy fákat szerintem azóta sem döntöttünk. Vagy akkor még nagyon kicsik voltunk és nagynak tűntek a fák 
Valahol kilyukadtunk a külső Bécsi útra, ahonnal bussza keveredtünk haza valahogy. Persze dugó volt… Egyszer ülök buszra…. 
Aztán bicajjal megtettem az út hátralévő részét hazáig, de előtte még a Sanyival elmentünk gyalog a moszkvára.
A képeket jelenleg is töltöm fel az Osztálygalériába, remélhetőleg ma délutánra már fenn lesznek!
Kicsit kimerített amúgy a kirándulás, nagyon jót aludtam utána. Nagyon élveztem, legyen többször ilyen! Ha kihagytam valami fontosat, írd meg Te kommentben!
Ja, útközben meg találkoztunk lovakkal, és az egyik tökre kíváncsi volt, engem követett folyton, én meg jól eljátszottam vele, tök aranyos ló volt! Aki tud lovaglási lehetőséget, lehetőleg nem csillagászati áron, az mindenképpen írjon nekem, mert szeretnék megint lovagoli járni, úgy tűnik beleférne az időmbe, és ez az egyik legnagyobb álmom.
