Hazafelé azon gondolkoztam, hogy én nem szeretek másokkal versenyezni, versengeni. Mindig magammal versenyzek, mert így indulok egyenlő eséllyel, és a legnehezebb győzni magam felett. Természetesen mind lelki, mind testi értelemben. A lelki nem igazán megy, arra még edzeni kell(ene), viszont fizikai értelemben ma is legyőztem magamat. 20 és fél perc alatt száguldottam haza Sanyitól, ami minden eddigi rekordot visz. Annyira kimerültem, hogy a végén szinte bezúgtam a kapun, majdnem elnyaltam a bicajban, és elkezdett öleni rólam a víz, de úgy, hogy azt lehetett hinni, hogy könnyezik a szemem… Na az ilyen versenyeket szeretem magam ellen, amikor nem külső indíttatásból versenyzem, hanem mert olyan kedvem van. Most meg kortyolgatom az ásványvizemet, pótlásképpen, és nagyon jól esik és hűvös.
Amúgy csak hogy az elejét is elmeséljem magamnak, azaz csak lejegyezzem, hogy megmaradjon emléknek, egyszer még áldani fogtok ezért a sok irományért… Szóval félbemaradt a mondat. Sanyival már régóta terveztünk egy filmmaratont, úgyhogy a Négyesfogat találkozott hét után pár perccel a Moszkván, és elmentünk hozzájuk. Én kiírtam 6 filmet dvd-re: Scary Movie 1234, Cashback, Hot Fuzz. Hogy majd ezeket mindet megnézzük. Hát ebből csak a Hot Fuzz-ra került sor, és a többiek nem igazán élvezték, nekem másodjára is bejött. Aztán ők elkezdtek Prizönbréket nézni, ami lehet, hogy nekem is tetszene, de direkt nem akarok belekezdeni, mert nincs kedvem függővé válni, mert állítólag olyan jó sorozat. Egyelőre így is nagyon sok olyan dolog van, amire nem jut időm, nem akarok még eggyel többet. Úgyhogy kissé bunkón elbúcsúztam, és hazajöttem, és itt kezdődött a verseny magam ellen.
Aztán még kételyeim is vannak, mindenféle.