Ma egész délelőtt dolgoztam az egyik honlapon, de valahogy sehogy sem ment, azaz jött az Ihlet, és anélkül semmire sem mentem. Csináltam vagy négyféle variációt, mindet más stílusban, de semelyik sem tetszett úgy igazán. Egyik csicsás lett, másik egyhangú, egyiknek a színvilága lett furcsa, lényeg, hogy sehogy se ment. Aztán meguntam a dolgot, inkább majd máskor, ha lesz Ihlet.
Sanyinak szóltam, hogy mi lenne, ha elmennénk úszni a Szigetre, de neki meg fájt a hasa, de azért bicajozni mégis elmentünk, el is kellett vinnie a bringáját (“Drótszamarát” 
) szervizbe. Aztán mégis elmentünk a Szigetre, kicsit tekeregtünk, aztán leültünk egyik padra, amin már Ritával is voltam, pont arra, mert oszlop van mögötte. Aztán meséltünk egymásnak, és tök durva, remélem velem nem fog ilyesmi történni, mint vele. Persze csurom víz volt minden, annyira szétáztunk, meg a lábujjam is lefagyott, mert vékony a cípőm talpa. Aztán mondtam, hogy jöjjön be az órámra, mert a felére még beérnénk, és még láthatná is, akit *annyira* meg akar nézni, persze elmentünk, és ő meg már óráról, Sanyi még meg sem legeltethette szemét rajta 
Aztán még bicajnyeregben beszélgettünk egy érdekeset, “Ne azt keresd, hanem azt.” Mire hazaértem csupa mocsok voltam, ugye sárvédő nélkül szép az élet, kéne már venni. Csak olyan szelíd lesz tőle a bringa.
Aztán most meg hogy hazajöttem, olyan szép honlapot kerekítettem, hogy csak na, nekem tetszik, mégis eljött az Ihlet! Pici finomítáás még majd valamikor, aztán jön a sok szívás, amikor a megrajzolt tervet át is kell ültetni a gyakorlatba…
Tegnap meg reggel felmentem a Sas-hegyre. Futni akartam, de apa hazatelefonált, hogy otthonhagyott valamit, és vigyem el neki, mondjuk a BAH csomópontnál találkozzunk. Bicajjal mentem, naná, aztán nem ugyanúgy mentem haza, hanem egy jó nagy kerülővel, felmentem a Sas-hegy tetejére, aztán a másik oldalán le. Tiszta jó volt! Meg hideg.
Háromszor jártam ide-oda a várost, este meg voltam futni a régi edzéstársaimmal, jó volt nagyon. Futottam jó 8 kilométert, ütemesen. Először 5 kört bemelegítésnek, aztán tízet főfogásként majd megint ötöt levezetésnek. Közöttük meg nyújtás, lazítás. Zenére meg jó futni.
Ma háromszor is voltam benn egyetemen, egyszer reggel szilárdságtan órán, amit nagyjából értettem is, de igazság szerint ha készülnék is rá, akkor biztos jobban menne. Natessék, most se készülök, hanem írogatok. Grafomán vagyok. Aztán hazamentem nemistudommiért, de mégis jobb otthon tölteni másfél lyukasórát, mint semmittevéssel az egyetemen. Aztán a másdik turnus délben kezdődött egy matek gyakorlattal, egybe két óra, halál. Az első órában egész jól felfogtam a dolgokat, de utána kicsit elfáradtam, éhes is voltam, úgyhogy próbáltam aludni, de néha azért firkáltam valamit a füzetembe. Aztán végre szabadultam, és nemtudommiért, de kitaláltam, hogy rekordot döntök hazamenetelben, ami sikerült is, 10:41 alatt értem haza, ami azért elég jó kis teljesítmény. Általában 15-18 perc beérni. Mostanában már szinte mindenhol a főutakon közlekedek, mint egy igazi futár, kezdem megszokni a zord viszonyokat, így viszont tényleg lehet haladni jól. Csak vigyázzanak rám az égből továbbra is. Ezen az úton mindenhol jól elkaptam a zöldeket, úgy suhantam, mint a szélvész. A végső lejtő végére azért eléggé kivoltam, egy percig csak áltam, és kapkodtam a levegőt… Amúgy hiába nem szeretem a felfelé lejtőket, felkanyarodni a Dayka Gábor utcába mindig felfrissít, a Sashegyről lejövő általában északi szél mindig friss levegőt hoz, ami a városi levegő után üdítő. Meg hát amúgy is mindig jó befordulni a saját utcánkba, az már félig menedék, és már majdnem otthon vagyok. Annyira szép helyen lakom, szeretem ezt a helyet. Kinézek, és látom a Sashegyet, friss levegő. Jó lenne többször felmenni a tetejére, mert az az egyik legjobb hely a világon, nyugalom, esetenként egy-egy felbukkanó turista a természetvédelmi területen, kint ülni a csúcson, ellátni a város széléig… Csak hát egyedül nem poén felmenni. Mikor megyünk?
6-ra kellett harmadszor is bemennem órára, szoftverergonómia, elég uncsi volt, de azért volt egy pár olyan részlet, ami elég érdekes volt. Színekről, szemünkről, érzékelésről volt szó, ezek elég érdekes dolgok, és érintenek engem is hobbiszinten. Azt hittem bejön Molli is az órára, és lesz kivel hülyéskedni, ehelyett kénytelen voltam a második felét félálomban eltölteni, mert unatkoztam.
táncterem az ég
és a rohadt sötétbe
csak a hold világít
rajzszöggel középre
és suhognak mind
az angyalszárnyak
angyaltollal töltöm
tele a párnámat
Azon gondolkoztam órán, hogy vajon a Mennyben vajon vannak-e más színek, mint amiket itt a Földön látunk. Valami mások, amiket el sem tudunk képzelni.
