Ma vettem egy új tengelyt a Raleigh-be, mert az előző elferdült. Kicsit erősen húzom, meg durva az áttétel… 52/17. Kemény, na. Ha majd FiGSZi lesz, akkor talán lejjebb megyek 52/19-re. Már ki is néztem egy jó kis kerékszettet, amire esetleg le fogom cserélni a mostaniakat. Ma áttettem az új tengelyt, és este kitaláltam, hogy jól tesztelem. Jól ki kell futtatni, hogy meglegyen a napi mozgása. Mert ő olyan, mint egy ló. Meg lelke is van. Elmentem először a Batók Béla út felé, onnan a Gellért térre, majd a rakparton fel az Árpád-hídig, azon általvágtáztunk, majd a Váci út környékén felfelé mégjobban pestnek, egészen a Tél utcáig. Oda fogok elmenni pár nap múlva megvenni az új kerekeket. Visszafelé a Margitszigeten jöttem le, és a szokásos módon haza.
Egyre jobban bele tudok illeszkedni a forgalomba és felvenni az ütemét. Ezt a montimmal nehezen tudtam volna ennyire megcsinálni, mivel azzal a Raleigh-hez képest elég lassacskán lehet haladni.
Erre mentem: http://www.gmap-pedometer.com/?r=1759073
Volt összesen 32 kilométer, rendesen 25 fölött volt az átlagom, jól kifáradtam.
Jólesett ez a jó nagy kör, már csak Budapestet tüntetném el belőle az összes autójával, és minden mocskos szennyével együtt.
A másik bringámra is ráfér a nagytakarítás, ma szétszedtem mindkét kerekét, hogy kipucolja a csapágyait, hát annak is a hátsó tengelye el van ferdülve… Vehetek neki is, 450 Forint (meg a Raleigh-é is).
Ha kész lesz a Fixi, lesz majd kép is!
CriticalMass plakátot meg adtak a bringaboltban, mert emlékeztek rám (naná, hetente többször megyek
) és kértek nekem is! Itt: Zöld Pont.
Nomeg megjavítottam a napokban jópár iPod-ot… ![]()
Na, kitaláltuk pár napja Sanyival, hogy megint elmegyünk a II. Kerületi Kaptató-ra, mert miért is ne. Futunk, mozgunk, találkozunk, elvagyunk, örülünk. 11-kor találkoztunk a moszkván, a mamutban letettem a bicajomat meg a cuccaimat, és elindultunk a Millenárisba jelentkezni a 11:50-kor induló futamunkra. Sajnos szerintem bénán szervezték meg a futócsoportokat, mert nem volt olyan, hogy 18 éven felülieknek 2000m-es futás, csak 13 és fél kilométeres, amit azért nem akartunk elvállalni, majd inkább jövőre. Na szóval gyakorlatilag ki voltak zárva a versenyből azok, akik már nem járnak iskolába, és nem akarnak majdnem maratont futni. Volt ezen kívül egy kateória, a családi futás, de hát ahhoz meg ugye családnak kell lenni… Mondta a hölgy a jelentkezésnél, hogy akkor valamit találjunk ki, család kell. Jó, testvérré avattuk egymást, Bognár-Kelemen vezetéknévvel szerepeltünk a jelentkezési lapjainkon
Nem égő, egyáltalán… A pólót az elején odaadták, úgyhogy duplarétegben futottunk, de végülis jó idő volt, nem is túl meleg, elfért rajtunk. A mezőny szinte csak családokból állt, de így is akadtak, akik megelőztek minket, holtversenyben lettünk 5.-ek (azazhát ötödik és hatodik helyezettek, de nem tudjuk, hogy melyikőnk melyik) NEm nagy szám így az élvonalban lenni, szinte égő is… A lényeg, hogy futottunk egyet, nem versenyként kell felfogni ebben a kategóriában. Na hát gondoltuk, elég égő lesz kimenni az oklevelünkért, merthogy a hatodik helyezésig van oklevél. Erre vártunk több mint egy órát, direkt fel is akartuk venni videóra, erre meg kihívnak olyanokat, akiket még nem is láttunk a mezőnyben
Azért örültem volna egy olyan hülyeneves oklevélre, az lett volna a tezsvírbizonyítványunk
Na de legalább mi sem égtünk, és azok kapták a díjakat, akik meg is érdemelték. Amúgy volt alma meg banán meg víz is, kicsit kajáltunk, aztán hazamentünk. Adott még egy CM matricát is a Sanyi ![]()
Délután meg Anyáék házassági évfordulóját ünnepeltük meg, elmentün ka Bécsiszelet vendéglőbe, és ettünk finomakat.