Hochkar – Családi síelés – Andris @ Vimeo.
Zene: Tim Myers – Lucky Ones
Reggeli indulás volt betervezve, de egyrészt fel sem sikerült kelni hajnalban, másrészt meg Apa és Anya sem volt becsomagolva, kocsi sem volt előkészítve, meg még szerencsétlenkedtünk is jópár órát, szóval olyan dél körül tudtunk csak elindulni Göstling-be a hochkar-i sípályákhoz.
A korábbi napok a felkészülés jegyében teltek, beruháztam soksok pénzt egy Fundango Spitfire síkabátra és egy Handley sínadrágra, ami a reményeim szerint teljesen vízálló és ugyanakkor a párolgást kiengedi, nem izzsdok bele, melegen tart és át sem fogok ázni. Sosem volt még ilyen ruhám, meglehetősen örülök neki. Meg irtó jól is néz ki, de nem is volt olcsó. Mindkettő darabbal volt még utam, ugyanis nagyobbakra cseréltem őket, kicsinek bizonyultak az otthoni próbán.
Estefelé 6-7 körül értünk célba egy vendégfogadóba, ahol rengeteg magyar van, alig lehet hallani német szót, annál több magyart. Első nap este a vacsora irtózatosan forró csontleves volt, utána káposztás, kenyérhógolyós disznószelet (ebből a disznó finom volt, a többi már nekem nem volt nagyon ínyemre). Desszertnek pedig nutellával töltött gombóc (mintha szilvásgombóc lenne). Kíváncsian vártuk a másnapot, milyen lesz a síelés. Most mentünk először családostul külföldre síelni.
Úgy év elején kezdett körvonalazódni, hogy megint lesz egy közös nyaralás az összetartó családokkal, idén Bessenyeiékkel, Almayékkal és a Reinisch családdal. Az úticél Horvátország, Otok Vir azaz Vir Szigete. Én egész az indulásig nem vettem túl komolyan a dolgot, de azért az utolsó napokban én is ráébredtem, hogy tényleg megyünk és nem ártana kicsit készülődni az útra. Vettünk egy csomó búvárcuccot, pipákat meg békalábakat és szemüvegeket, nagyon fontos volt a gumicipő, mert mindenhol sziklás a tengerpart, bármibe bele lehet lépni.
Itt az elején szeretném megjegyezni, hogy képeket is feltettem, méghozzá az összeset. Itt található a galéria.
Július 19-én indultunk szombat hajnali fél egykor. Ez azért volt fontos, mert Horvátországban az a bevett üdülési szokás, hogy turnusonként szombattól szombatig töltenek ott időt a vendégek az üdülőhelyeken, és emiatt a szombati napokon nem lehet közlekedni az autópályán, mert beáll az egész pályán a dugó. Ezért egy fél nappal korábban indultunk, hogy megelőzzük a dugót, és szombat délelőttre odaérjünk. Apa kezdett a vezetéssel, én hamarosan el is aludtam, már fáradt voltam. A Balaton nyugati csücskénél ébredtem fel, ott tartottunk egy pihenőt, mert Apa aludt el, innentől én vezettem. A Határ előtt váltottunk megint, olyan reggel hat körül.
Mindenféle rémhír terjengett, hogy a horvátok nem engednek bevinni semmi élelmiszert, maximum egy személynek egynapi kaját, meg, hogy mindent jól átmotoznak belépéskor. Hát mindez annyiból állt, hogy elkérték az útleveleinket, visszaadták és mehettünk Isten hírével át a határon. Annyi csomagot vittünk amúgy, hogy 6 ülés mellett tetejéig volt csomagolva az autó és még egy óriási tetőcsomagtartót is megtöltöttünk. Illetve Anya. Aztán ránk fogta, hogy az a sok búvárcucc 
Három békatalp, szemüvegek, pipák, ennyi volt.
A horvátoknál jók az autópályák, nem lehet unni, mert szép nagyon a vidék, hegyes, dombos, érdekesek a színek, kicsit fakóbbak, mint ausztriában az alpoknál, de hasonlít picit arra a vidékre. Az autópálya nagyon drága. Amikor felhajtunk egy szakaszra, húzni kell egy kártyát, amit a lehajtónál megnéznek és az alapján kell fizetni, hogy mennyit mentünk. Egyszer kellett Zágrábig fizetni egy szakaszon 36 Kunát (kb. 1500 Ft) majd a Zadar felé vezető részen 106 Kunát. Nem volt olcsó. Biztos bevételi forrás a turizmusból. Rengeteg az alagút is, némelyik még épül, ott általában félórás dugó is kialakulhat, de túlélhető. Amikor már a partvidék felé közeledtünk, egyre magasabb hegyek állták utunkat, főleg itt voltak alagutak. Egyre jobban vártuk a tengert, mi gyerekek még sosem láttunk olyasmit azelőtt. Amikor átértünk a partvidéki hegyek másik oldalára, már lehetett látni néhány kékes foltot, és a lejtőn lefelé értékeltük a hajnali fáradozásunkat, ugyanis egész hosszan, kb. 10 kilométeren állt visszafelé a kocsisor (mégha a másik irányba is…) Út közben összefutottunk egy pihenőhelyen a Bessenyei családdal, úgyhogy onnantól velük mentünk, ők elől, mi (én vezettem) meg utánuk. Akkor vezettem először külföldön. Szerencsére volt egy elég részletes leírásunk, hogy hogyan kell megtalálni a szálláshelyünket. Igaz az csak valami szomszéd volt, de úgy hírlett, hogy mellette lesz a mi szállásunk is. Ez okozott egy kis galibát később.
Tegnap reggelre elkaptam valami náthát, mert még mindig póló nélkül aludtam, este meg ősziesen lehűlt a levegő. Tegnap fél napot voltunk kint a Kertben, szőlőt szedtünk, fát vágtam Apával, rendezkedtünk. Ilyen finom szőlőt nem tudom, hogy hol lehet kapni, ami nekünk termett. Igaz, csak néhány tőke ilyen finom, muskotályos ízű, ropogós… Az osztálygalériára feltöltöttem még pár albumot, meg hegesztettem kicsit a dizájnját. Már nagyjából meg vagyok vele elégedve, nekem tetszik, akinek nem, az nem nézi. Az Internet Explorert használókat kizártam a buliból, azzal undorítóan néz ki a szájt.
A Google Earth legújabb változatában meg találtam egy poén funkciót, repülőszimulátor Egy repülőt irányíthatunk, és szállhatunk bárhová a föld felett. Bécsből sikerült elnavigálnom valahogy szerencsétlen F-16-osomat Budapest fölé, de a Balaton felett lezuhantam 
Sajnos még nem túl kiforrott ez az új képessége a Google Earth-nek, mert kétszer is kifagyasztotta a gépet egy bonyolultabb légi manővernél…
