Ma is haladtam

Ma kiszedtem mindkét kereket, délelőtt a hátsót, és kissé meglepődve tapasztaltam, hogy a hátsó tengely el van törve :D Mivel gyorszáras nem is volt nagyon észrevehető, mivel a tengelyben lévő csövön keresztülvezetett gyorszár tengelye még összetartotta az egészet. Csak mikor kiszedtem, hogy alaposan kipucoljam, akkor engedte el magát. Inkább ilyenkor derüljön ki, mint út közben. Új tengely 450 Forint. De ezt már délután vettem a jelenlegi kedvenc bicajboltomban a Bertalan Lajos utcától nem messze. 6-kor zár elvileg, 50-kor indultam otthonról, és épp elértem a zárás előtti pillanatokat. Segítőkész a srác. Utána meg órám volt úgyis.
Délelőtt is elmentem ebbe a boltba, csak akkor még nem tudtam a tengelyről. Vettem bandázst a majd még tervezett kormányhoz, 1450 Forint. Meg vettem még egy azaz egy darab küllőt a Magellánhoz, mert eltörött a hátsó kerékben egy. A szép az, hogy pont a racsni felőli oldalon tört ki, úgyhogy ha be akarom tenni majd az újat, akkor teljesen szét kell szednem a hátsó kereket. Ilyet még nem csináltam, de legalább ezt is meg fogom tanulni, hogy hogy kell. Egyelőre megpróbálom egy darabig kihúzni anélkül az egy küllő nélkül.
Bementem egyetemre is, mert egy kollégától vettem még egy nagyon jó kis Selle Royal nyerget, 2500 Forintért. A mostani bicómon is ugyanilyen márkájú van, immár kb 6-7 éve, és még mindig kényelmes. 2500-ért meg egy jó nyereg ajándék szinte. Meg vettem egy kis eszközt amivel a racsnikat lehet leszedni, igaz, még nem használtam, de valószínűleg kelleni fog. 500 Forint.
Itthon kiszedtem este az első kereket is, és jól megpucoltam, teljesen szétszedtem, kivéve a fűzést, ahhoz még nincs bátorságom. Egyszer viszont mindenképpen kiszedem egy kerékből az összes küllőt, és megpróbálom visszafűzni. Vannak jó kis leírások.
Igazából egy nyarat szívesen dolgoznék ilyesmi műhelyben. És ha tetszik, akkor többet is. Mindenféle barkácsolás, kézügyesség fejlesztés, mesterség.
Asszem ma már mást nem csináltam biciklik tekintetében :D
Amit még kell majd hozzá venni, és remélem ennyi minden már elég lesz: egy időfutam kormány, vagy egy országúti, amit én vágok le bikaszarv formájúra és fordítva teszem fel. Lehetőleg használtan és/vagy olcsón. Ja és persze két jó külső. Még most is a 30egynéhány éves külső gumi van rajta, kicsit kopott, meg el van öregedve az anyaga. Szóval tartósan már nem használható. Ennyit terveztem most rövidtávra. Ha meg kiismertem a jószágot lecserélem majd a racsniját egysebességesre, és a váltókat leszedem. Aztán meg hátsó agyat cserélek, újrafűzés és kész is a FIXI!!! Addig még sok víz lefolyik a Dunán.Rumli
Tegnap meg ma fenn a szobámban szereltem, és tökre megtetszett a dolog, nem kell kint fagyoskodnom, és ráadásul olyan rumli lesz a szobámban, hogy öröm nézni! Néha már tényleg jó. Ha kicsit van rumli, akkor az idegesít, de ha nagyon, az már tetszik. Megvan a maga varázsa.

Szilárdságtan házi 4.

Szerencsére ez már az utolsó…
Köszönet Bein Ákosnak és Bartoss Lajosnak!

Elememben voltam

Ma eddig három dolgot is sikerült megjavítanom, igazán jó érzés, sőt én akkor örülök, ha elromlik valami, mert azt meg tudom szerelni :D Tegnapelőtt is megjavítottam amúgy egy rossz iPOdot, úgyhogy most már nekem is van egy. Meg azelőtt is egyet, minden működik azon is, csak nem ad ki hangot, valószínűleg alaplap. Majd azt is megjavítom, és odaadom valakinek. Már egy csomó iPod alkatrészt összeszedtem, még majd összerakok párat idővel :D Ma pedig két kontakthibás fülhallgatóból csináltam egy tökéletesen jót. Volt egy gagyi régi panasonic, abból csak a csatlakozó kellett, mert egy Sony-ban meg pont az volt hibás. Egy picit jobb, mint az iPod fülhallgatója, az hihetetlenül ócska, annak ellenére, hogy Apple. Aztán kitaláltam, hogy jéé, már több hete nem működik a Hifi tornyunk, úgyhogy mi lene, ha szétszedném, és megnézném, hogy mi a baja. Úgyhogy a legtetején lévő rádióval kezdtem, és talált is, abban volt a bibi. Merthogy az úgy történt, hogy nemrég Anya akart vele valamit csináltni, bekapcsolni, vagy fevenni valamit, és egyszer csak szikrázott egy nagyot, és kilehelte lelkét. Aztán jól szétszedtem, még forrasztani is kellett, hogy ki tudjam szedni az alaplapját, hogy alulról is megnézzem. Egyik helyen, ahol egy alkatrész bele volt forrasztva a szikrázást követően, vagy megelőzően kicsit szét volt olvadva, és nem érintkezett egy másik dróttal, úgyhogy megforrasztottam, és láss csodát: ismét működött szépen minden :) Persze akkor már teljesen szétszedtem a tornyot, és jól kipucoltam minden részét. Aztán meg a sütőben cseréltem lámpát, mert azt mondták, hogy nem tudták kicserélni, mert a búrája beleégett, és nem lehet lecsavarni. Hát le lehetett. Oszt már az is jó ám!
Eddig ennyi, kíváncsi vagyok, mi jön még :) Az ilyet szeretem!
Aztán meg egy picit beteg is vagyok, inkább csak náthás, meg jövő héten matekzh, blöe, arra kéne tanulni.

Szilárdságtan házi (3.)

Akinek kell, használja egészséggel.