Először is 2007. okt. 4-én a bicajórám elérte az 5k-t, azaz az 5000 km-t. Ez azért vicces, mert szinte pont fél éve értem el a 3k-t. Aztán még tegnap kibicajoztam Mamához Hidegkútra, segítettem ezt-azt a ház körül (metszés, levélsöprés), éppen akkor jött Szilvi is, ráadásul bicajjal, úgyhogy vele mentem haza egy darabon, és most nem ám a szokásos úton mentünk, hanem a reptér mellett, láttam a Dombot is. Reggel meg voltunk istentiszteleten is, már rég voltunk.
A lomtalanítás is lezajlott a környékünkön, jópár nap alatt… Alapvetően szeretem, mert körbe lehet bicajozni, és én pl. barkácsoláshoz mindig találok egy csomó érdekes dolgot, amit aztán én is vagy kiszórok, vagy csinálok belőle valamit. Hát idén nem sok minden érdekes volt, a Balázs egy bácsitól kapott csomó bélyeget, mert mostanában minden idős bácsitól, nénitől megkérdezni, hogy nincs-e régi bélyege, aztán néha bejön neki. Az viszont nagyon idegesít ebben az egész lomtalanításban, hogy direkt nem hirdetik ki az időpontját, hogy elkerüljék a környék megszállását mindenféle jöttmentek által. Elvileg egy héttel előtte viszont mindenki kapna levelet, hogy mikor lesz. Ennek ellenére semmit sem tudtunk, Anya is csak úgy tudta meg, hogy mikor lehet kipakolni, hogy felhívta a központjukat. Ugyanakkor a hiénák viszont úgy látszik előre tudták, mert már napokkal előtte ellepték a környéket. Úgy látszik nem jött be a hirtelen(nem)értesítős módszer. 10 méterenként minden kupacra kiültetnek valakit, amerre csak nézel mindenhol olyanok ülnek, és több napra is ott maradnak, ott alszanak, ott kajálnak helyben, és ott intézik folyó ügyeiket, nem folytatom, engem annyira nem érint, mert én csak bicajjal végigmegyek az utcán, de még így is néha megcsap nem éppen finom illat… Mindegy, idegesítő népség. Ezt nem az egész népségre kiterjedően értem, hanem bizonyos rétegükre. A többivel semmi bajom nincsen.
Ma reggel nagyon nem esett jól felkelni, jéghidegbe kibújni a paplan alól, és elmenni reggeli futásra, brr. Aztán egy idő után már nem fáztam, lefutottam az adagot, és hazamentem, majd ismét be matekra, kb. egy órás késéssel.
Aztán jött a nap fénypontja: 1155-kor kivonultam óráról búcsút intve kedves csoporttársaimnak, és kimentem a Gellért-térre, ahol pár percet kellett csak várnom a Krisztire, ugyanis múlt héten megbeszéltük, hogy izé, hát már tök régen találkoztunk, kéne ez ellen tenni valamit, de tényleg, mert mindig csak mondjuk, úgyhogy ez most biztosra megbeszéltük. Én otthon hagytam a pénztárcámat ügyesen, Krisztinél meg volt összesen 70 forint, úgyhogy a kajálás kiesett a lehetőségek közül, pedig jó lett volna. Azt majd legközelebb. Mivel Kriszti még nem igazán járt a BME-n idegenvezetőset játszottam, ő meg turistát, és keresztbe-kasul jártunk mindent, közben dumálgattunk, de még előtte is a park egyik padján. Nagyon el volt ájulva, hogy milyen szépek itt az épületek, milyen sok zöld van, a Közgázhoz képest Paradicsom ez a vidék. Eddig nem nagyon becsültem, mostantól azért ügyelni fogok erre is. Közben vettünk két csomag ropit a 70 forintból, azt megettük, meg én is direkt vittem egy csokit, azt elfeleztük. Aztán szépen elbúcsúztunk, és ő ment haza, én szintén, enni valamit. Utána már nem akartam bemenni, mert sokat késtem volna és különben is hullafáradt voltam/vagyok, kicsit igyekeztem rendet rakni a szobámban, aztán nem igazán bírtam tovább, és elaludtam. Be kellett volna takaróznom, mert félálmomban fáztam, de felébredni nem nagyon tudtam, szóval nem volt jó alvás.
Ma csak délben volt az első órám, úgyhogy reggeel kipihenhettem magam, és még álmodtam is, bár arra már nem emlékszem, mert nem volt érdekes. Egyébként én mindig reggel félálmomban szoktam jókat álmodni, miután már felébredtem, csak visszaalszom kicsit.
Maguk az órák nem voltak valami érdekesek, szokás szerint haza-egyetemre bicajoztam háromszor is.
Este megbeszéltem Sanyival, hogy találkozzunk, meg még akkormár egyúttal egy pizza is belefér Budapest legjobb pizzázójában, a Pizza Boy-ban. Aztán volt egy kicsi kavar, de végül is megtaláltuk egymást, és a pizza is finom volt. Kimentünk a zp-hez, Neo volt, de nem mentünk be, mert a bicajokat nem tudtuk volna lezárni. Majd holnap. Elmentünk még az I épülethez, ott mesélt Kínáról, meg dumáltunk, aztán miután már jégkockává fagytunk, mert töklenge ruhánban voltunk, hazaindultunk. El a Móriczra, majd Villányin el BAH csomópontig, ahol elváltak útjaink. Bicajozás közben viszont semennyire sem fáztam. Nagyon jól esett, mert azért elég hűvös volt, és ezért nem kellett tekerni ezerrel, hogy hűtsön a menetszél, hanem szép nyugisan menve is jó volt a hőháztartás 
Ma viszont tanultam egy nagyon érdekes dolgot, ami nagyon tetszik: egy újfajta cipőbekötési módszer, amivel kb. harmadannyi idő alatt tudom bekötni a cipőmet, ráadásul látványos 
Majd gyakorlom, és elkápráztatok mindenkit!
Jóéjt.
