Tegnap direkt magammal vittem a gépemet, hátha tudok fényképezni valami érdekeset
Rá akarok erre szokni, mindig lenne valami látnivaló, amit megörökíthetnék, ha nálam lenne.
Kipróbáltam az egyetemen egy melléklépcsőházam, és ez megihlettett, érdekes kép lett belőle.
Aztán a Skála felé mentem direkt haza, hogy még búcsút vehessek tőle. Csináltam pár képet ott is. Az őrök nem nagyon akartak beengedni az építési területre, de egy képet kiharcoltam
Annyira értelmetlen dolognak és erőforráspocsékolásnak tartom a Skála lerombolását.
Felépítenek egy ugyanolyan épületet, esetleg nagyobbat, és kész. Semmi értelme. Ehelyett a régi Skálát ezerféle módon hasznosítani lehetett volna
![]()
Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:
Nahát, ma egész nap az új osztálygalériát hegesztettem, ami végre nem a kep.tar.hu-n van, hanem saját szerveren, így remélhetőleg nem törlődnek majd véletlenül a képek, és annyi hely van, hogy nincs méretbeli korlátozás, magyarul szinte bármennyi képet tehetünk fel!
Tegnap egész éjjel töltöttem fel a kenutúra képeit, ma pedig a velencei nyaralás képei csordogálnak felfelé. Meglehetősen lassan.
A cím: osztaly.kreative-labs.com
Egyelőre még eléggé béta státuszban van minden, rendezgetem, tanulgatom még én is, mit hogy. Ha majd lesz időm rá, meg kedvem talán csinálok egy kicsit normálisabb kinézetet. A kezelésről annyit, hogy nem nehéz megszokni, többszintű galériák, stb., mint a kep.tar-nál. A nyelvezet egyelőre angol marad, mert a magyar fordítása nevetségesen béna.
Egy feladat van még, összeszedni minden eddigi képet és feltölteni. Ezt szerintem Sanyival megszervezzük, ha hazajött Kínából a Dögi
Ha valaki mégis megpróbálkozna a saját képeinek feltöltésével, annak is örülök, és segítek benne, megadom a feltöltéshez szükséges adatokat.