Voltunk még Velencén is, a magyar változaton, köszönjük Sándornak a lehetőséget. Jó volt, voltunk az első napokban jól önellától lányok nélkül, körbetekertük a tavat, Sanyi is belekóstolt a fixibe és nem azt mondta, hogy ezdeszar, hanem érdekesnek találta. Meg aztán A tókerülés közben elmentünk még Pákozdra is az emlékműhöz, meg Nadapra a fixponthoz. Meg sokat hülyéskedtünk, szokás szerint. Aztán lejöttek a lányok is, olyan nem volt, hogy egyszerre mindenki lennt lett volna. Nem írok többet, olvasva úgyse érdekes. Majd másról, máskor. Addig böngészd: Osztálygaléria. Sanyi cenzúráztatott két képet, fene ![]()
Szerintem nagyon vagány lett.
Összetevők:
- Miche Primato Pistard pályaagyak elöl hátul. Jóság.
- Duplafalú, szegecselt felnik, fekete küllőkkel. Menő
- Időfutam formájú kormány a koskormány helyett. Mert így kényelmesebb.
- Cane Creek 200TT időfutam fékkarok, rejtett bowdenelvezetéssel. Nagyon szép, semmi összevissza kuszaság. Fék márpedig kell.
- Szépen feketére bandázsolt kormány.
- Selle Royal nyereg. Viszonylag kényelmes.
- Eredeti hajtómű, klipszes pedálok. Hogy a cipő mindegy legyen.
- 42/17 áttétel, nagyon pörgetős, viszont könnyebb megállni, könnyebb gyorsulni. Ugyanakkor 35 felett már tényleg nagyon pörög, nehéz tartani a tempót.
- És persze az eredeti váz, Raleigh Gran Sport, viszonylag ép festéssel.
Úgy összességében jópár kilótól megszabadultam, racsni, lánctányér, váltók, régi nyereg, kormány terén, jó sok mindent cseréltem.
60ezer Forint környékére jött ki a végső ár.
Igazán csak így tudom értékelni ezt a bringát, hogy én építettem. A lelkem van benne. Alkatrészek után járni, válogatni. Nem egyben megvenni, kifizetni érte egyben a pénzt és már tied is. Nagyon sokat tanultam szerelés terén, sok tapasztalattal is gazdagodtam, amit már tudok később hasznosítani. Két hónapja határoztam el, hogy építek egy bicajt, és sikerült!
Az, hogy fixit építettem, igazán jó döntés volt. Tényleg más, mint egy átlagos bringa. Teljesen más érzés egy fixit hajtani. Nem akarom részletezni, mert nem tudnám szépen megfogalmazni. Jó vele végigállni egy pirost, egyensúlyozva. Jó dolog a skidelés. Jó dolog lesz egyre több trükköt megtanulni, hátrafelé menni például. Jó dolog felkapaszkodni egy hegyre és óvatosan lejönni. Fék nélkül, lábbal ellentartva. Jó amikor megnézik az utcán, hogy jé, ez nem egy szokásos bringa. Jó az, hogy nem egy dögnehéz vas minden haszontalan alkatrésszel, hanem csak a legszükségesebb cuccokkal. Mindennek van funkciója.
Kinek építhetem a következőt?
Azt bírom a fiximben, hogy teljesen hangtalanul lehet vele suhanni. Némaság.
A mai nap amúgy eléggé kemény volt. Reggel bebumliztam a gépemmel (~15kg, kartondobozban, egy ISZONYÚ kényelmetlen fogóval) az egyetemre, ott két óra előadás, és utána már sántikáltam is el a hatos megállójába, majd azzal el a Király utcáig. Ott kóvályogtam és végül gyalogoltam nemtudom mennyit, volt az több kilométer is, eszméletlenül kénelmetlenül vánszorogtam végig a Damjanich utcába az Almárium szervizbe. Ott leadtam a gépet kijelzőcserére, szerencsére azt mondták, hogy 2-re meg is lesz. Úgyhogy szépen visszagyalogoltam, jó nagy kerülővel, először a Pajtás bicajboltban voltam pár használt alkatrészt megnézni, fékkart, lánckereket, stb. Aztán elmentem még a Bajnok-ba is, ahol láttam érdekes, pályakormányhoz való fékkart, de egyelőre nem szeretnék költekezni.
Végül szépen valahogy visszakeveredtem a Deák térre, szóval volt egy jó kis túra a városban, persze sétálva lábakon, mint a bogarak
Ez akkora szöveg! 12-14-ig volt matekom, de kb végigaludtam, annyira utálom azt az órát meg a tanárt is. NEm magyaráz el semmit, pedig egy gyakorlati órának az lenne a pont a lényeg, váá, utálom, beteg elmeborult eltés matematikus állat. Na majd róla későbbiekben, ha olyan kedvem lesz.
Óra után szépen megint vissza a Damjanich utcába és a gép elhozása után még beköszöntem iJoe-nak a Macboltba. Azért azt nevezem, hogy egy év után beállítok, mint egykori vevője és egyből megismer. Szerintem dicséretes. Megtapizhattam az új Macbook Air-t is, elég durván vékony, fél centi sincs, de munkára tuti nem venném meg. Villogásra való, arra meg minek?
Trolival utaztam a körútig, onnan villamossal (érted, bkv-val utazom!!! pff…) Vissza megint az egyetemre, különmatekra, hogy ha már az a /!%=£# tanár nem tudja/akarja értelmesen elmagyarázni az anyagot, akkor legalább megértsem. Jó arc a Zoli, elég jól értem amiket elmond, csak szerintem az lenne a normális, hogy a tanár is ilyen szinten érthetően magyarázzon.
Összevissza kuszaság lett a bejegyzés, mert már álmos vagyok nagyot, lényeg, hogy valahogy hazaértem, jól kidöglesztett a mai kilométergyűjtés.
Persze 10-kor még elmentem egy jó kis körre a pacimmal, mert minden nap le kell lovagolni, és szokni kell. Ez gáz nagyon. Ma egyszer sem dobott le, nagyon szépen lehet vele menni, suhanni! Az áttételen még kcisit erősíten fogok, mert a mostani 40/17 nagyon pörgős, 30 felett már úgy jár a lábam, mint a motolla. Skidelni még nem tudok, majd ha lesz klipszem. Trekksztendelés pár másodpercig megy előre hátra gurulással. Menni fog az ![]()
Jóéjt.
Ja, Dr. iPod lettem
Mekkora!