Először is 2007. okt. 4-én a bicajórám elérte az 5k-t, azaz az 5000 km-t. Ez azért vicces, mert szinte pont fél éve értem el a 3k-t. Aztán még tegnap kibicajoztam Mamához Hidegkútra, segítettem ezt-azt a ház körül (metszés, levélsöprés), éppen akkor jött Szilvi is, ráadásul bicajjal, úgyhogy vele mentem haza egy darabon, és most nem ám a szokásos úton mentünk, hanem a reptér mellett, láttam a Dombot is. Reggel meg voltunk istentiszteleten is, már rég voltunk.
A lomtalanítás is lezajlott a környékünkön, jópár nap alatt… Alapvetően szeretem, mert körbe lehet bicajozni, és én pl. barkácsoláshoz mindig találok egy csomó érdekes dolgot, amit aztán én is vagy kiszórok, vagy csinálok belőle valamit. Hát idén nem sok minden érdekes volt, a Balázs egy bácsitól kapott csomó bélyeget, mert mostanában minden idős bácsitól, nénitől megkérdezni, hogy nincs-e régi bélyege, aztán néha bejön neki. Az viszont nagyon idegesít ebben az egész lomtalanításban, hogy direkt nem hirdetik ki az időpontját, hogy elkerüljék a környék megszállását mindenféle jöttmentek által. Elvileg egy héttel előtte viszont mindenki kapna levelet, hogy mikor lesz. Ennek ellenére semmit sem tudtunk, Anya is csak úgy tudta meg, hogy mikor lehet kipakolni, hogy felhívta a központjukat. Ugyanakkor a hiénák viszont úgy látszik előre tudták, mert már napokkal előtte ellepték a környéket. Úgy látszik nem jött be a hirtelen(nem)értesítős módszer. 10 méterenként minden kupacra kiültetnek valakit, amerre csak nézel mindenhol olyanok ülnek, és több napra is ott maradnak, ott alszanak, ott kajálnak helyben, és ott intézik folyó ügyeiket, nem folytatom, engem annyira nem érint, mert én csak bicajjal végigmegyek az utcán, de még így is néha megcsap nem éppen finom illat… Mindegy, idegesítő népség. Ezt nem az egész népségre kiterjedően értem, hanem bizonyos rétegükre. A többivel semmi bajom nincsen.
Ma reggel nagyon nem esett jól felkelni, jéghidegbe kibújni a paplan alól, és elmenni reggeli futásra, brr. Aztán egy idő után már nem fáztam, lefutottam az adagot, és hazamentem, majd ismét be matekra, kb. egy órás késéssel.
Aztán jött a nap fénypontja: 1155-kor kivonultam óráról búcsút intve kedves csoporttársaimnak, és kimentem a Gellért-térre, ahol pár percet kellett csak várnom a Krisztire, ugyanis múlt héten megbeszéltük, hogy izé, hát már tök régen találkoztunk, kéne ez ellen tenni valamit, de tényleg, mert mindig csak mondjuk, úgyhogy ez most biztosra megbeszéltük. Én otthon hagytam a pénztárcámat ügyesen, Krisztinél meg volt összesen 70 forint, úgyhogy a kajálás kiesett a lehetőségek közül, pedig jó lett volna. Azt majd legközelebb. Mivel Kriszti még nem igazán járt a BME-n idegenvezetőset játszottam, ő meg turistát, és keresztbe-kasul jártunk mindent, közben dumálgattunk, de még előtte is a park egyik padján. Nagyon el volt ájulva, hogy milyen szépek itt az épületek, milyen sok zöld van, a Közgázhoz képest Paradicsom ez a vidék. Eddig nem nagyon becsültem, mostantól azért ügyelni fogok erre is. Közben vettünk két csomag ropit a 70 forintból, azt megettük, meg én is direkt vittem egy csokit, azt elfeleztük. Aztán szépen elbúcsúztunk, és ő ment haza, én szintén, enni valamit. Utána már nem akartam bemenni, mert sokat késtem volna és különben is hullafáradt voltam/vagyok, kicsit igyekeztem rendet rakni a szobámban, aztán nem igazán bírtam tovább, és elaludtam. Be kellett volna takaróznom, mert félálmomban fáztam, de felébredni nem nagyon tudtam, szóval nem volt jó alvás.
Háromszor jártam ide-oda a várost, este meg voltam futni a régi edzéstársaimmal, jó volt nagyon. Futottam jó 8 kilométert, ütemesen. Először 5 kört bemelegítésnek, aztán tízet főfogásként majd megint ötöt levezetésnek. Közöttük meg nyújtás, lazítás. Zenére meg jó futni.
Mielőtt bementem volna egyetemre délután, elmentem meglátogatni a régi edzést, Gabi nénit, az edzőmet, és a régi arcokat. Velük már elég régen sportoltam, úgyhogy azóta nagyon sokat változtak. Boci nagyon megnőtt, Előd maradt ugyanaz a kedves kissrác, Zsuzsi nem sokat változott, Szabi nem volt, volt egy pár új arc is, akiket nem ismertem. Kicsit beszélgettem Gabi nénivel, és megígértem, hogy még benézek jövő héten is, mert el kell intézni egy ügyet. Meg igazából hiányoznak az itteni jófej emberkék, akikkel futás közben mindig dumáltunk, ha nem időre kellett futni, elhülyéskedtünk, úgyhogy szeretnék időt szakítani arra, hogy keddenként le tudjak menni egyet futni. Jó lenne megint visszatérni hozzájuk, kedves emberek vesznek körül. Úszni nem annyira szeretek a víz miatt, mindig hideg; nem szeretek belemenni, mert fázom, és kijönni sem, mert akkor meg azért fázom, és fázni utálok. Futni viszont szeretek, ugyan nem körbe-körbe, de az is jobb mint a semmi, és jól megmozgat, és jólesik az utolsó kicsit erősebben lefutott kör után elfáradtan gyalogolni, lenyújtani, jót aludni utána. Úgyhogy futás betervezve. Mostanában néha eszembe jutott a régi lovaglós idők, igaz nem lovagoltam sokáig, talán ha fél évig, de nagyon megszerettem, és azóta is nagyon hiányzik, valahogy megszeretném oldani ezt a lovaglás ügyet is. Két akadálya van: idő és pénz. Alig lenne rá időm, viszont aki lovagolni akar komolyan, annak szinte minden nap meg kell mozgatnia a lovat, ő nem olyan, mint egy kocsi, hogy beteszem a garázsba és elvan, hanem le kell lovagolni minden nap, hogy elfáradjon. Másrészt ahogy tudom, nagyon sok pénzt elkérnek lovasoktatásért, valahogy valamilyen sportszakosztályba kellene tartozni, hogy olcsóbban kijöjjön. Alapfokon tudtam annak idején lovagolni, de ez nekem messze nem elég, szeretnék egyszer nagyon jól megtanulni, és amit már mondtam, valami vidékre elköltözni, messze minden tömegtől, várostól, egy jó kis tanyára, békés életbe, ahol nincsen egyetem, és álomvilág van. Sajnos ilyen nincs, de azért szép álom. Álmokat meg nem szabad kergetni. Hanem viszont meg kell próbálni elérni a célkitűzéseimet. Néhány kegyetlen kudarcon kívül eddig elég sok mindent sikerült elérnem, remélem továbbra is tenyéren hordozott maradok, helyrehozhatom majd a kudarcaimat és vigyáz majd rám a Sors keze. Egyetemet tekintve kissé elveszettnek érzem magam, remélem túlélem ezt a félévet is, bár ez olyasmi, mint a napról-napra élés, amit mellőzni kellene, és inkább a jövőt tervezni hosszú távlatokban. Ez most egy olyan bejegyzés lett, amiben ide-oda kalandoztak a gondolataim és szinte talán bele is lehet látni a fejembe, hát ez volt benne.
Délelőtt még elmentem egy bicajos boltba, ahol nekem adták a Critical Mass plakáátot, úgyhogy már kettő is van a szobám falán. Délután terveztünk még futást KádárGáborDáviddal, de neem jött össze, pedig már kéne találkozni, mert már rég volt az akkor.
Na, kitaláltuk pár napja Sanyival, hogy megint elmegyünk a II. Kerületi Kaptató-ra, mert miért is ne. Futunk, mozgunk, találkozunk, elvagyunk, örülünk. 11-kor találkoztunk a moszkván, a mamutban letettem a bicajomat meg a cuccaimat, és elindultunk a Millenárisba jelentkezni a 11:50-kor induló futamunkra. Sajnos szerintem bénán szervezték meg a futócsoportokat, mert nem volt olyan, hogy 18 éven felülieknek 2000m-es futás, csak 13 és fél kilométeres, amit azért nem akartunk elvállalni, majd inkább jövőre. Na szóval gyakorlatilag ki voltak zárva a versenyből azok, akik már nem járnak iskolába, és nem akarnak majdnem maratont futni. Volt ezen kívül egy kateória, a családi futás, de hát ahhoz meg ugye családnak kell lenni… Mondta a hölgy a jelentkezésnél, hogy akkor valamit találjunk ki, család kell. Jó, testvérré avattuk egymást, Bognár-Kelemen vezetéknévvel szerepeltünk a jelentkezési lapjainkon 
Nem égő, egyáltalán… A pólót az elején odaadták, úgyhogy duplarétegben futottunk, de végülis jó idő volt, nem is túl meleg, elfért rajtunk. A mezőny szinte csak családokból állt, de így is akadtak, akik megelőztek minket, holtversenyben lettünk 5.-ek (azazhát ötödik és hatodik helyezettek, de nem tudjuk, hogy melyikőnk melyik) NEm nagy szám így az élvonalban lenni, szinte égő is… A lényeg, hogy futottunk egyet, nem versenyként kell felfogni ebben a kategóriában. Na hát gondoltuk, elég égő lesz kimenni az oklevelünkért, merthogy a hatodik helyezésig van oklevél. Erre vártunk több mint egy órát, direkt fel is akartuk venni videóra, erre meg kihívnak olyanokat, akiket még nem is láttunk a mezőnyben 
Azért örültem volna egy olyan hülyeneves oklevélre, az lett volna a tezsvírbizonyítványunk Na de legalább mi sem égtünk, és azok kapták a díjakat, akik meg is érdemelték. Amúgy volt alma meg banán meg víz is, kicsit kajáltunk, aztán hazamentünk. Adott még egy CM matricát is a Sanyi 
Délután meg Anyáék házassági évfordulóját ünnepeltük meg, elmentün ka Bécsiszelet vendéglőbe, és ettünk finomakat.
