Rajzszöggel középre…

Ma háromszor is voltam benn egyetemen, egyszer reggel szilárdságtan órán, amit nagyjából értettem is, de igazság szerint ha készülnék is rá, akkor biztos jobban menne. Natessék, most se készülök, hanem írogatok. Grafomán vagyok. Aztán hazamentem nemistudommiért, de mégis jobb otthon tölteni másfél lyukasórát, mint semmittevéssel az egyetemen. Aztán a másdik turnus délben kezdődött egy matek gyakorlattal, egybe két óra, halál. Az első órában egész jól felfogtam a dolgokat, de utána kicsit elfáradtam, éhes is voltam, úgyhogy próbáltam aludni, de néha azért firkáltam valamit a füzetembe. Aztán végre szabadultam, és nemtudommiért, de kitaláltam, hogy rekordot döntök hazamenetelben, ami sikerült is, 10:41 alatt értem haza, ami azért elég jó kis teljesítmény. Általában 15-18 perc beérni. Mostanában már szinte mindenhol a főutakon közlekedek, mint egy igazi futár, kezdem megszokni a zord viszonyokat, így viszont tényleg lehet haladni jól. Csak vigyázzanak rám az égből továbbra is. Ezen az úton mindenhol jól elkaptam a zöldeket, úgy suhantam, mint a szélvész. A végső lejtő végére azért eléggé kivoltam, egy percig csak áltam, és kapkodtam a levegőt… Amúgy hiába nem szeretem a felfelé lejtőket, felkanyarodni a Dayka Gábor utcába mindig felfrissít, a Sashegyről lejövő általában északi szél mindig friss levegőt hoz, ami a városi levegő után üdítő. Meg hát amúgy is mindig jó befordulni a saját utcánkba, az már félig menedék, és már majdnem otthon vagyok. Annyira szép helyen lakom, szeretem ezt a helyet. Kinézek, és látom a Sashegyet, friss levegő. Jó lenne többször felmenni a tetejére, mert az az egyik legjobb hely a világon, nyugalom, esetenként egy-egy felbukkanó turista a természetvédelmi területen, kint ülni a csúcson, ellátni a város széléig… Csak hát egyedül nem poén felmenni. Mikor megyünk?

6-ra kellett harmadszor is bemennem órára, szoftverergonómia, elég uncsi volt, de azért volt egy pár olyan részlet, ami elég érdekes volt. Színekről, szemünkről, érzékelésről volt szó, ezek elég érdekes dolgok, és érintenek engem is hobbiszinten. Azt hittem bejön Molli is az órára, és lesz kivel hülyéskedni, ehelyett kénytelen voltam a második felét félálomban eltölteni, mert unatkoztam.

táncterem az ég
és a rohadt sötétbe
csak a hold világít
rajzszöggel középre
és suhognak mind
az angyalszárnyak
angyaltollal töltöm
tele a párnámat

Azon gondolkoztam órán, hogy vajon a Mennyben vajon vannak-e más színek, mint amiket itt a Földön látunk. Valami mások, amiket el sem tudunk képzelni.

Nosztalgia

Mielőtt bementem volna egyetemre délután, elmentem meglátogatni a régi edzést, Gabi nénit, az edzőmet, és a régi arcokat. Velük már elég régen sportoltam, úgyhogy azóta nagyon sokat változtak. Boci nagyon megnőtt, Előd maradt ugyanaz a kedves kissrác, Zsuzsi nem sokat változott, Szabi nem volt, volt egy pár új arc is, akiket nem ismertem. Kicsit beszélgettem Gabi nénivel, és megígértem, hogy még benézek jövő héten is, mert el kell intézni egy ügyet. Meg igazából hiányoznak az itteni jófej emberkék, akikkel futás közben mindig dumáltunk, ha nem időre kellett futni, elhülyéskedtünk, úgyhogy szeretnék időt szakítani arra, hogy keddenként le tudjak menni egyet futni. Jó lenne megint visszatérni hozzájuk, kedves emberek vesznek körül. Úszni nem annyira szeretek a víz miatt, mindig hideg; nem szeretek belemenni, mert fázom, és kijönni sem, mert akkor meg azért fázom, és fázni utálok. Futni viszont szeretek, ugyan nem körbe-körbe, de az is jobb mint a semmi, és jól megmozgat, és jólesik az utolsó kicsit erősebben lefutott kör után elfáradtan gyalogolni, lenyújtani, jót aludni utána. Úgyhogy futás betervezve. Mostanában néha eszembe jutott a régi lovaglós idők, igaz nem lovagoltam sokáig, talán ha fél évig, de nagyon megszerettem, és azóta is nagyon hiányzik, valahogy megszeretném oldani ezt a lovaglás ügyet is. Két akadálya van: idő és pénz. Alig lenne rá időm, viszont aki lovagolni akar komolyan, annak szinte minden nap meg kell mozgatnia a lovat, ő nem olyan, mint egy kocsi, hogy beteszem a garázsba és elvan, hanem le kell lovagolni minden nap, hogy elfáradjon. Másrészt ahogy tudom, nagyon sok pénzt elkérnek lovasoktatásért, valahogy valamilyen sportszakosztályba kellene tartozni, hogy olcsóbban kijöjjön. Alapfokon tudtam annak idején lovagolni, de ez nekem messze nem elég, szeretnék egyszer nagyon jól megtanulni, és amit már mondtam, valami vidékre elköltözni, messze minden tömegtől, várostól, egy jó kis tanyára, békés életbe, ahol nincsen egyetem, és álomvilág van. Sajnos ilyen nincs, de azért szép álom. Álmokat meg nem szabad kergetni. Hanem viszont meg kell próbálni elérni a célkitűzéseimet. Néhány kegyetlen kudarcon kívül eddig elég sok mindent sikerült elérnem, remélem továbbra is tenyéren hordozott maradok, helyrehozhatom majd a kudarcaimat és vigyáz majd rám a Sors keze. Egyetemet tekintve kissé elveszettnek érzem magam, remélem túlélem ezt a félévet is, bár ez olyasmi, mint a napról-napra élés, amit mellőzni kellene, és inkább a jövőt tervezni hosszú távlatokban. Ez most egy olyan bejegyzés lett, amiben ide-oda kalandoztak a gondolataim és szinte talán bele is lehet látni a fejembe, hát ez volt benne.
Délelőtt még elmentem egy bicajos boltba, ahol nekem adták a Critical Mass plakáátot, úgyhogy már kettő is van a szobám falán. Délután terveztünk még futást KádárGáborDáviddal, de neem jött össze, pedig már kéne találkozni, mert már rég volt az akkor.

Protected: Fáradt napok

Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszót:

Elhavazós idők

Alig marad időm ide firkálgatni néha… Nem mintha erre oly sokan kíváncsiak is lennének. Egymás után jönnek a munkák, ide megyünk, oda megyünk, egyszóval elkezdődött a zsongás. Meg az egyetem, hogy a francba. Holnaptól koránkelés, bringázás (ami nem rossz), és döglés, némely esetben izgulás az órákon és zhkon. Pff. Bezzeg nyáron alig volt munka, most meg, hogy suli is van, ekkor jön mind. Na nem baj, nem panaszkodom, örülök, hogy van. És igyekszem megfelelni ezeknek a kihívásoknak egyszerre.
Tegnap kicsit rajzolgattam, aztán beszkenneltem az eredményt, majd elkezdtem az Illustratorral kihúzni a vonalakat, szó szerint “illusztrálni”. Eleinte alig ment, mindig elrontottam, de egy kis gyakorlás után úgy belejöttem, hogy igazán megszerettem ezt a programot, és biztos ezután többször fel fogom használni munkáim során, mert nagyon megkönnyíti az életet. Mint a Photoshop.
Azért egy picit már várom is az egyetemet, az ottani barátaim miatt, egész biztos, hogy megint jókat fogunk szórakozni is, meg együtt fogunk szívni a nehéz tárgyakkal meg határidős házikkal, amiket sehogy sem lehet megoldani. De majd amikor már csak emlékek lesznek ezek az idők, akkorra már csak a jó kalandok fognak megmaradni. Ugyanez van a gimnáziummal: mennyire idegesített, hogy mindenki az érettségivel fenyegetett, hogy tanulni kell, mag kellett járni mindenféle faktra, meg azért tanulni is kellett, aztán most már úgy gondolok vissza, hogy egy-egy zh vagy vizsga helyett inkább még egy párszor leérettségiznék, mennyire könnyű volt. Aztán egyszer majd lehet, hogy az egyetemre is így fogok visszagondolni. Vagy nem.
Ma voltunk Mamánál megünnepelni a névnapját. Elkezdtem olvasni egy könyvet Mikszáthtól, a Kíséstet Lublón címűt. Hatvan oldalig jutottam, amikor indultunk haza, úgyhogy kikölcsönöztem, és majd befejezem. Tetszik, szeretem Mikszáth és Jókai írásait. Nem jut eszembe, de talán majd te megírod kommentben, melyik az a mű, és melyikőjük írta azt, amelyikben van egy öreg úr, aki a város ura, és azt hiszi, hogy a középkorban él, és minden bolondságot csinál? Egyszerűen nem jut eszembe. Írd meg kommentben!
Ma ritka szép idő volt! A szél olyan tisztaságot csinált, hogy csak ámulam. Egészen mások voltak a színek, mint amiket eddig megszoktam. Csak néztem és ámultam. Annyira messze el lehetett látni, hogy a messze lévő hegyek úgy tűntek, mintha a szomszédban lennének. Csillogott minden, a felhők meg világítottak!
Na ennyi volt a mai firkálásom, nem tudom, mikor lesz majd időm írni. Kitartás! (Betartás :P )