Érdekes volt hazacsúszkálni 
Hochkar - Családi síelés - Andris @ Vimeo.
Zene: Tim Myers - Lucky Ones
Ez volt az utolsó napunk Hochkar/Göstling-ben. Reggelre ugyanúgy fájt a térdem, alig bírtam mozdítani, feltett szándékom volt, hogy aznap már nem fogok csúszni, inkább filmezek és fényképezek helyette. Aztán hamar megintam és felcsatoltam a deszkát, és óvatosan megpróbáltam csúszkálni és hamar belejöttem, nem is vette igénybe ez afajta mozgás annyira a térdemet. Nyugisan, majd lendületesebben egyre jobban belejöttem és ezzel telt a nap 3-ig. Örültem, hogy jól megtanultam a lesiklást mindkét élen kanyarogva, elértem a célomat, megtanultam snowboardozni. Ezen már csak fejleszteni kell, gyakorolni sokat. Csak hogy mikor, azt nem tudom… Sítábor valaki?
Ma is viszonylag korán keltünk, lenn irtó nagy köd volt, aminek nem örültünk, reméltük fönn a hegyen jobb lesz a helyzet. Nem lett sokkal, a pályák alján egy idő után kitisztult az idő, de a felső pályákon tejfel volt ismét. Ma már nem a bébipályán melegítettem be, rögtön mentünk a kettesre, ahol csúszkáltunk kicsit, aztán kitaláltuk, hogy akkor ugrálni tanulunk. A többieknek nem volt nehéz dolga síléccel, ők már régen is ugrálgattak, bár nem nagyokat, most is csak mértékkel.
Én 4 napja tanultom a snowboardot, a biztonságos lesiklás után az ugrálásba is bele akartam kóstolni. Direkt vettünk minden ugrást kamerával, hogy utána jót nevethessünk rajtuk, akkorákat estem, mint az ólajtó. Egyszer véletlenül felmentem egyfajta hülye tereptárgyra, amiken a profik ugrálnak, és úgy elcsúsztam rajta, hogy ráestem a jobb térdemre, nagyon fáj azóta. Aztán egy kicsit levezetésként felfedeztünk egy lankásabb fajta piros pályát, ahol jókat csúsztunk, a hó kicsit olvadós volt, ezért nem csúszott annyira. Délutánra elkezdett esni a hó és hűlt a levegő, kezdett jobban csúszni a hó. Még visszamentünk párat ugrani, csúszkálni az ugróparkba, néha sikerült minimális méretűeket ugranom az ugratókon úgy, hogy nem estem el. Eltalálni nehéz jól az ugratót, itt pont hogy nem szabad élen menni, mert általában amiatt estem el. Viszont él nélkül könnyű elbizonytalanodni és elesni. Még a nap vége felé egyik lejtő tetején szinte egy helyben állva elestem magamtól, megint pont a fájó térdemre, az betett, és utána még az egyik ugratón még el sem ugrottam, ráestem a tetejére egy nagy seggest és lendületből tovább az aljára ismét egyet, na akkor hagytam abba a mai csúszkálást. Utána alig bírtam ülni és a jobb lábamat megmozdítani még mindig fáj. Majd bekenem valamivel.
Az esésekben csak az a rossz, amikor fáj, mert utána már visszafogottabban merek csak menni egy ideig és emiatt általában nincs elég lendületem egy kanyarhoz vagy valami manőverhez és megint elesek emiatt. A snowboardban - erre már rájöttem - kell egy kis plusz bátorság ráengedni magamat a lejtőre, mert nagyobb sebességnél jobban irányítható a deszka és könnyebb mozogni. Ugyanakkor nagy sebességnél, ha egy kanyart elrontok és belekap a külső élbe valami nagy bucka, akkor aztán repülök kifelé és nagyon nagyokat lehet esni. Találtunk egy fiatal gyereket, akivel gyakoroltuk az ugrásokat, ő egy éve tanult meg snowboardozni, és kb ugyanazon a szinten voltam vele, sokat csúsztunk és estünk együtt.
Ez az utolsó esténk itt, holnap, ha minden igaz megyünk haza, de előtte még el fogunk tölteni egy pár órát a hegyen. Vacsira marhahússzelet volt valamilyen mártásban és mindenféle színű tésztával (mint a menzán, volt alapszínű, zöldszínű és narancssárgás…), a levest nem tudtuk meghatározni, de nem volt rossz, desszertnek pedig piskótatekercs gyümölcsdarabokkal. Holnap még gyűjtünk videónyersanyagot, hátha össze tudunk vágni valami jó kis rövidfilmet.
