Tegnap estére hazaértünk Horvátországból, rég volt ilyen érdekes és kalandos nyaralásom. Majd valamikor írok róla, meg képek is lesznek, meg videó is. Holnapp meg elvileg megyek tovább nyaralni Szecsődre, az is elképzelhető, hogy mivel Apának dolga van arrafelé Ajkáról tekernék át Magyarszecsődre. Röpke 80km, meglátjuk. Naná fixivel. (Nem azzal mentem, csak vittem magammal…) Kigondolom még. Van még jócskán a nyárból. Viszlát!
Tegnap délelőtt elmentem a Határ úton is túlra, Délpestre kiszállítani egy csomagot, mert postást játszottam. Persze reggel irtó hideg, három réteg plusz kabát, erre meg pár órával később meleg, én meg tekerek 5 kilóval a hátamon, hát nem izzadtam le, tényleg. Még a harmadik réteg ruhám is csurom víz lett…
Aztán pont a másik irányba kellett elmennem, az Árpád-híd környékén találkoztam valakivel.
A nap más vonatkozásai elég unalmasak voltak, ilyenkor pénteken mindig elmegy az élettől is a kedvem a rohadt, hülye, értelmetlen elmebeteg matek és matektanár miatt, és úgy ahogy van ott akarom hagyni az egyetemet. Kíváncsi vagyok meddig bírom.
Este illetve éjjel találkoztam a Sanyival még egy bringázásra, alap hogy én fixivel, ő meg sárkányával. Előtte is bicajoztam még össze-vissza, felmentem a Budai várba is. Az izomlázamat már lemozogtam, már megszoktam a klipszet, irtó jól lehet vele menni, nagy segítség. Aztán valahogy úgy hozta a sors, hogy a 21-es busz vonalára keveredtünk, és akkor már egyre feljebb, és végül najó, legyen Normafa. Megmásztuk. Nagyon kijött a sima taposós pedál és a klipszes pedál közötti különbség. Olyan simán lendületesen tudtam felmenni még a meredekebb szakaszokon is, hogy na. Szegény Sanyi kicsit lassabban tudott haladni, mondjuk neki legalább 5 kilóval töb bvolt a bringája és sima pedálja volt. A normafánál bementünk apukájához a csillagvizsgálóba, nem is tudtam, hogy van ott ilyen. Majd ugyanazon az úton le a hegyről. Bevallom, néha a rendes fékkel is fékeztem, nem csak a lábammal. Lábbal annyira beforgatta volna, hogy nem tudom megállítani. Egyik megállóhelyünkön Sanyi is kipróbálta a fixit, kis gyakorlás után már tudott szkidelni is, belejött jól.
Ma pedig mégjobb programom volt és még kalandosabb, izgalmasabb. Krisztinek megígértem, hogy kimegyek hozzá Solymárra és megjavítom a defektes kerekét a bicajának, hogy Ő is tudjon Critical Mass-re jönni. Még úgyse jártam bringával solymáron, hát rajta. Bepakoltam a legszülségesebb szerszámokat, amik kellhetnek: papagájfogó, 15-ös kulcs a kerék leszedéséhez, 5-ös ,6-os kulcs apróságokhoz, hátha kell. Egy racsnis szerszámkart is betettem, enélkül a dugókulcsok nem sokat érnek. Betettem még egy pótbelsőt meg pár csavarhúzót, gumiragasztót, foltot, bicskát. A puNpa már sajnos csak útközben jutott eszembe, hát szívás. Pedig kellett volna. Jó kis bringázás volt kimenni, volt néhány elég meredek lejtő, dehát ugye klipszes pedál, nincs akadály.
Krisztinél felmentünk inni picit, huga Zsófi is otthon volt, kicsit beszélgettünk, aztán mi indultunk is bicajt javítani.
Kint arra a megfontolásra jutottunk Krisztivel, hogy vigyük le a benzinkúthoz felfújni, ami ötlet már ott megbukott, hogy nem autószelepes volt a hátsó kerék. Mindegy, sétálunk legalább egyet. Közben elkezdett esni az eső, Kriszti meg szegény már picit náthás volt, remélem nem fázott meg jobban. Mire a benzinkúthoz értünk és konstatáltuk, hogy bizony nem tudjuk felfújni, úgy elkezdett szakadni az eső, hogy mázlink volt, hogy volt valami a fejünk fölött. Ami addig száraz út volt, akkor óriási tavak keletkeztek az utakon (jaj, de szép lesz hazamenni…).
Arra jutottam, hogy nem hagyhatjuk mégse félbe a dolgot, kicserélem a belsőt az én belsőmre, aminek jó a szelepe. Azt már csak ott vettem észre, hogy az általam vitt belső már egy foltozott darab volt, de megnéztük ott egy vödör vízben és szerencsére nem volt lyukas (ablakmosásra kitettt vödör víz, de akkor nem igazán érdekelt…). Úgyhogy szépen beszereltem volna a belsőt, de nem ment bele a szelepje a felni lyukába. Kriszti éppen Benedekkel telefonást, és valahogy így kommentálta a dolgot: “Andrissal vagyunk itt a benzinkútnál, tudod, aki Velencén is ott volt. Most tágítjuk a lyukat, mert nem megy bele gumistul…” A lényeg, hogy feltaláltam magam, és a bicskámmal sikerült annyit kifaragnom a felni lyukából, hogy végre átfért rajta a szelep. Utána már csak visszaépítettem a bicót, felfújtuk és voálá (tudom, voilá…) kész is lett! Kriszti örül és holnap Ő is eljön CM-re, már nem lehet kifogása. Én is örülök, hogy jól megmutattam 
A hazafelé út kiccsit érdekes volt. Solymárról semmi járda vagy bicajút Bp. felé, úgyhogy maradt a főút, ahol azért tartottam a tempót, ami azzal járt, hogy nincs pocsolyakerülgetés, nincs sárvédő, van sár, rohadt nagy, rengeteg víz, még a szám is és orrom is telement vízzel egy-egy nagyobb “tó” után. Pár méter után a gatyám átázott, kicsit később már az alsógatyám is, a táskám meg kapott szépen homokos saras vizet. De legalább a hátamat védte. Pesthidegkút éppen útba esett, a Máriaremetei útról el tudtam menni Mamához és meglátogattam, és bár nem akartam sokat maradni, mert folyt belőlem a víz, azért maradtam kicsit és ettem Somlói galuskát. Kb. fél óra múlva hazaindultam és szépen hazatekertem. Ilyen esős időben tökjól tudtam gyakorolni a szkidet, még van mit fejlődnöm, de már egész jónak érzem, amit tudok. Egy lejtőn jól egyensúlyozva, előre helyezve a súlypontot végig lehet csúszni szépen. Főleg ilyen esős időben.
Erre mentem, kicsit több lett az egész, mint 35 km.
Itthon szépen lecsutakoltam a lovamat, letörölgettem, kicsit megolajoztam, mert ez a sok víz mindent kimosott a láncról, és már kezdett hangja lenni. Elpakoltam a szerszámokat, irány a zuhany, meg a táskámat is végre kimostam. Krisztinek még adtam matricát is.
Imádom a bicajomat. Annyira jó vele menni, hogy leírhatatlan. Amikor csendben suhansz vele az üres utcában, vá.
Jóéjt. Tökjó napok voltak. Egyetemet leszámítva, mert azt utálom.
Tegnap kaptam az egyik évfolyamtársamtól, Petitől egy jó kis fém klipszet a pedálomra, még a régi jófajtákból egyet. Nem műanyag, hanem fém, bőrszíjjal. Aznap még vettem egy új tengelyt a hajtókarhoz, mert ami eddig volt benne középen, szerintem még az eredeti lehetett. Nagyon ki volt kopva, pár helyen jól megütötték a csapágygolyók, nem forgott szépen, akadozott. Viszont ahhoz, hogy ezt a tengelyt kiszedjem, le kellett szedni a hajtókarokat, amit eddig sehogy sem tudtam. Hétvégén kinéztünk a bolhapiacra, ahol végre sikerült elcsípnem 1000Ft-ért (1200-ról alkudtam 
) egy elég fontos célszerszámot, hajtókarleszedőt. Ez egy olyan cucc, hogy csavarban csavar, a külső részt be lehet csavarni a hajtókar belső menetébe és a belsejét meg ebbe belecsavarni, és ezáltal ez letolja a hajtókart a tengelyről. Ennek segítségével sikeresen megszabadultam a hajtókaroktól és a pedáloktól, ki tudtam cserélni a középtengelyt. 100Ft-ért odaadta az eladó scrác a Zöld Pont-ban. Jófejek ott. És még közel is van az egyetemhez. Vettem még küllőkulcsot is, meg akarok tanulni kereket építeni. Majd csinálok egy állványt.
Na szóval a klipszet is feltettem (a pedálszájkosár) és meglepően javítja a teljesítményt. Kb. háromszorosára. Húzni is tudom a pedált, nem csak taposni.
Ma próbáltam ki élesben, úton. Nagyon jól lehet vele gyorsulni, szinte mintha kilőnének. Megállni is ezerszer könnyebb így a fixivel, mivel nem csak egyik lábammal tartok ellent a pedálnak, hanem az első lábammal húzom is felfelé. Szkidelni is már magamhoz képest elég jól tudok, rámfér még a gyakorlás. Ez meg mester.
Ma viszont belovaglás gyanánt fogtam magamat és feltekertem a János hegyre. Naggyon durva volt, nem is emlékszem, mikor voltam ennyire fárasztó túrán utoljára. Klipsz nélkül szerintem még egy két kilométerre sem jutottam volna, annyira meredek volt mindenhol az út. Szinte egyenesvonalban mentem fel itthonról a Normafáig, ami azt jelenti, hogy folyamatos emelkedés mindenütt. 4x tettem le a lábamat, 3szor kocsik miatt centi vékony utcában, egyszer meg egy oylan meredek szakaszon, hogy már a klipszből is kijött a lábam, annyira nem lehetett húzni felfelé (Melinda utca ). Aztán én arra számítottam, hogy nagyon messze lesz még a vége, és egyszercsak hipp-hopp ott voltam a Fogaskerekű végállomásán, nagyon örültem. Onnantól az erzsébet kilátóig semi baj, de ha már elmentem odáig, megpróbáltam felmenni. ÉS SIKERÜLT, =%>#£ nagy áttétellel, kb centiről centir haladva a végén már, csoda hogy nem szakadt szét a klipsz meg a bicajom, mindent beleadtam, és amikor az utolsó méteren már picit enyhülni kezdett, na az már jó érzés volt. Viszont előtte már majdnem olyan volt, hogy megállt a pedál, oszt csá. Ahogy mentem lefelé a lejtőn, lábból em tudtam volna visszafogni, csak gyorsult, itt sajnos a fékeket is ahsználnom kellett, eddig sikerült nélkülük. Persze elkezdett szépen cseperegni az eső, aztán esti és mire leértem a hogy másik odlalán a Budakeszi útra, már zuhogott. Viszont a jó vizes aszfalton jól lehetett skidelni, gyakoroltam. A Budakeszi úton így először fixivel kicsit félelmetes volt zúzni lefelé, féket használtam kivételesen, de az eső meg a kátyúk nem voltak kellemes élmények. Majd egyre jobban belerázódok, megszokás kérdése a forgalomban a közlekedés. És rutin persze. Gyűjtöm szorgosan. MIndenesetre fixivel inkább sík városrészen jó közlekedni, lejtőn folyamatosan vissza kell fogni, nehogy túlságosan beforogjon. Tanulok mindig újat.
Aztán Budagyöngyétől már nem volt durva, igaz dugó volt. Így klipsszel tudom annyira húzni, hogy a forgalommal egy sebességgel haladok. Síkon 40 érzésem szerint simán megy.
Teljesen szétáztam, otthon lecsutakoltam a lovamat, kicsit rendbetettem, megtörölgettem. Nagyon szeretem.
Ezentúl nem visze esőkabátot, mert ha viszek, akkoris szétázok benne, ha meg nem esik az eső, akkor megleizzadok benne, mert befülled. Ha meg nem viszek, akkor meg megázok, és nem zavar. Nem a legkellemesebb dolog, de nem vagyok cukorból
Nagy kaland volt!
Nagy nap a mai: mindegy Szóval úgy kezdődött, hogy ma volt egy kis időm, és kitaláltam, hogy megelőlegezem magamnak a Raleigh kerekét és megveszem ma, merthogy lett volna rá pénzem. Így hát elindultam hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó Északpest irányába, pontosabban a Tél utca 143. szám alá, ahol lakozik a Matuz mester. Az ő honlapján néztem ki a Miche Primato Pistard pályaagyas kerékszettet, ami hiányzott a fixihez. Maga az agypár 15900 Forint, plusz a felnik darabja 6500 Forint, plusz a küllők ami olyan 60-80 Forint darabja (2×32 darab), namármost ez a kerékszett fűzéssel (ami volt egy órai munka) került 32000 Forintba, ami nagyon jó árnak mondható. Vettem még egy 17 fogú lánckereket, szóval az áttétel nem változott, kissé durva 52/17-es. (Ha a két szám hányadosa 3 fölött van, az már combosnak mondható… 52:17=3.0588 ) Aztán még szerencsére megkérdeztem, hogy ugye jók lesznek a mosatani gumiköpenyeim erre a kerekekre, hát sajnos azok 630mm-esek (egy régi holland szabvány); erre a felnire 622-es gumi való, szóval ráadás 2×1800 Forint külső gumira. Összesen 36600 Forint lett volna, de végül csak 35000 Forintot kért. Mondjuk ebben az is benne van szerintem, hogy papírt azt nem kaptam, haragszom is magamra, hogy elfelejtettem nyugtát kérni, de ezt nem nekem kellene kérni, hanem adniuk kellene alapból. Így naná, hogy belefér egy kis kedvezmény, ha nem is fizetnek áfát. Na mindegy. Ez rossz pont nekik.
Az alaphangulat amúgy kissé lenézős, bár az egyik srác eléggé segítőkész volt, 3-an voltak összesen.
Majd egyszer írok egy bejegyzést az eddig általam megismert bicajboltokról, eladókról, mert kell.
Na a hazaút az nagyon kemény volt. Az U lakatomra felfűztem mindkét kereket, szóval olyan 4 kilót vittem fél kézzel kitartva, fél kézzel kormányozva, és haladva olyan jó 10-15 km/h sebességgel… Mindezt Budapest másik feléből hazafelé. Néhány kiloméretenként kezet cseréltem (azaz áttettem a cuccot a másik kezembe), mert egyszerűen már zsibbadt és begörcsölt. Szal megszenvedtem én azért a fixiért 
Annyira jó volt átérni a budai oldalra, aztán beérni az utcánkba, jajj. Kb. másfél óra alatt mentem 15-20 km-t.
Itthon persze nem nyugodtam, és neki is álltam átszerelni a kerekeket, majdnem minden gond nélkül ment, utálok belsőt cserélni, mindig csomót kell szórakozni a gumi lefeszítésével, ráadásul sebes is a kezem, jót tesz neki… Meg az a sok olaj. Mindig koromfekete kézzel megyek haza és nincs olyan hét, amikor ne lenne fekete akár csak egy napig a kezem. Ez van. Végülis én élvezem azt, hogy barkácsolok, alkotok, ügyesedek. Máskor majd kesztyű, de mindig elfelejtem.
A lényeg, hogy már sötét estére kész lett a Raleigh, újjászületett! Fekete kerekekkel egyszerűen annyira gyönyörű, hogy öröm ránézni. Mindenhol arányos, szép. Holnap éles tesztelés, bár ma sem bírtam ki, hogy pár háztömböt ne menjek.
ÉLETEMBEN MOST MENTEM ELŐSZÖR FIXIVEL! Érdekes. Klipszes pedál meg kell, megdupláz minden erőt.
Holnap majd a tapasztalatok!
Hazafelé, meg amikor vánszorogtam tök tehetetlenül Újpestről egyszercsak elmentem egy gazos rész mellett, és nem is vettem észre, hirtelen a fűből felpattant 3 nagy ugyanolyan kinézetű testvér kutya, és ugattak meg acsarkodtak, egyik el is kezdett futni felém, de szerencsére enm követtek, csak nagyon mérgesen figyeltek, míg el nem tűntem a következő kanyarban… Annyira de annyira utálom az ugatós, harapós, vicsorgós kóbor kutyákat, amik még agresszívek is… Kicsit megdobta ez az adrenalinszintemet, nem szeretem az ilyen halyzeteket, mit csinálnék ilyenkor? Ráadásul 3 ellen…
Na jóéjt, megúsztam.
