Tegnap kaptam az egyik évfolyamtársamtól, Petitől egy jó kis fém klipszet a pedálomra, még a régi jófajtákból egyet. Nem műanyag, hanem fém, bőrszíjjal. Aznap még vettem egy új tengelyt a hajtókarhoz, mert ami eddig volt benne középen, szerintem még az eredeti lehetett. Nagyon ki volt kopva, pár helyen jól megütötték a csapágygolyók, nem forgott szépen, akadozott. Viszont ahhoz, hogy ezt a tengelyt kiszedjem, le kellett szedni a hajtókarokat, amit eddig sehogy sem tudtam. Hétvégén kinéztünk a bolhapiacra, ahol végre sikerült elcsípnem 1000Ft-ért (1200-ról alkudtam 
) egy elég fontos célszerszámot, hajtókarleszedőt. Ez egy olyan cucc, hogy csavarban csavar, a külső részt be lehet csavarni a hajtókar belső menetébe és a belsejét meg ebbe belecsavarni, és ezáltal ez letolja a hajtókart a tengelyről. Ennek segítségével sikeresen megszabadultam a hajtókaroktól és a pedáloktól, ki tudtam cserélni a középtengelyt. 100Ft-ért odaadta az eladó scrác a Zöld Pont-ban. Jófejek ott. És még közel is van az egyetemhez. Vettem még küllőkulcsot is, meg akarok tanulni kereket építeni. Majd csinálok egy állványt.
Na szóval a klipszet is feltettem (a pedálszájkosár) és meglepően javítja a teljesítményt. Kb. háromszorosára. Húzni is tudom a pedált, nem csak taposni.
Ma próbáltam ki élesben, úton. Nagyon jól lehet vele gyorsulni, szinte mintha kilőnének. Megállni is ezerszer könnyebb így a fixivel, mivel nem csak egyik lábammal tartok ellent a pedálnak, hanem az első lábammal húzom is felfelé. Szkidelni is már magamhoz képest elég jól tudok, rámfér még a gyakorlás. Ez meg mester.
Ma viszont belovaglás gyanánt fogtam magamat és feltekertem a János hegyre. Naggyon durva volt, nem is emlékszem, mikor voltam ennyire fárasztó túrán utoljára. Klipsz nélkül szerintem még egy két kilométerre sem jutottam volna, annyira meredek volt mindenhol az út. Szinte egyenesvonalban mentem fel itthonról a Normafáig, ami azt jelenti, hogy folyamatos emelkedés mindenütt. 4x tettem le a lábamat, 3szor kocsik miatt centi vékony utcában, egyszer meg egy oylan meredek szakaszon, hogy már a klipszből is kijött a lábam, annyira nem lehetett húzni felfelé (Melinda utca ). Aztán én arra számítottam, hogy nagyon messze lesz még a vége, és egyszercsak hipp-hopp ott voltam a Fogaskerekű végállomásán, nagyon örültem. Onnantól az erzsébet kilátóig semi baj, de ha már elmentem odáig, megpróbáltam felmenni. ÉS SIKERÜLT, =%>#£ nagy áttétellel, kb centiről centir haladva a végén már, csoda hogy nem szakadt szét a klipsz meg a bicajom, mindent beleadtam, és amikor az utolsó méteren már picit enyhülni kezdett, na az már jó érzés volt. Viszont előtte már majdnem olyan volt, hogy megállt a pedál, oszt csá. Ahogy mentem lefelé a lejtőn, lábból em tudtam volna visszafogni, csak gyorsult, itt sajnos a fékeket is ahsználnom kellett, eddig sikerült nélkülük. Persze elkezdett szépen cseperegni az eső, aztán esti és mire leértem a hogy másik odlalán a Budakeszi útra, már zuhogott. Viszont a jó vizes aszfalton jól lehetett skidelni, gyakoroltam. A Budakeszi úton így először fixivel kicsit félelmetes volt zúzni lefelé, féket használtam kivételesen, de az eső meg a kátyúk nem voltak kellemes élmények. Majd egyre jobban belerázódok, megszokás kérdése a forgalomban a közlekedés. És rutin persze. Gyűjtöm szorgosan. MIndenesetre fixivel inkább sík városrészen jó közlekedni, lejtőn folyamatosan vissza kell fogni, nehogy túlságosan beforogjon. Tanulok mindig újat.
Aztán Budagyöngyétől már nem volt durva, igaz dugó volt. Így klipsszel tudom annyira húzni, hogy a forgalommal egy sebességgel haladok. Síkon 40 érzésem szerint simán megy.
Teljesen szétáztam, otthon lecsutakoltam a lovamat, kicsit rendbetettem, megtörölgettem. Nagyon szeretem.
Ezentúl nem visze esőkabátot, mert ha viszek, akkoris szétázok benne, ha meg nem esik az eső, akkor megleizzadok benne, mert befülled. Ha meg nem viszek, akkor meg megázok, és nem zavar. Nem a legkellemesebb dolog, de nem vagyok cukorból 
Nagy kaland volt!
Na, kitaláltuk pár napja Sanyival, hogy megint elmegyünk a II. Kerületi Kaptató-ra, mert miért is ne. Futunk, mozgunk, találkozunk, elvagyunk, örülünk. 11-kor találkoztunk a moszkván, a mamutban letettem a bicajomat meg a cuccaimat, és elindultunk a Millenárisba jelentkezni a 11:50-kor induló futamunkra. Sajnos szerintem bénán szervezték meg a futócsoportokat, mert nem volt olyan, hogy 18 éven felülieknek 2000m-es futás, csak 13 és fél kilométeres, amit azért nem akartunk elvállalni, majd inkább jövőre. Na szóval gyakorlatilag ki voltak zárva a versenyből azok, akik már nem járnak iskolába, és nem akarnak majdnem maratont futni. Volt ezen kívül egy kateória, a családi futás, de hát ahhoz meg ugye családnak kell lenni… Mondta a hölgy a jelentkezésnél, hogy akkor valamit találjunk ki, család kell. Jó, testvérré avattuk egymást, Bognár-Kelemen vezetéknévvel szerepeltünk a jelentkezési lapjainkon Nem égő, egyáltalán… A pólót az elején odaadták, úgyhogy duplarétegben futottunk, de végülis jó idő volt, nem is túl meleg, elfért rajtunk. A mezőny szinte csak családokból állt, de így is akadtak, akik megelőztek minket, holtversenyben lettünk 5.-ek (azazhát ötödik és hatodik helyezettek, de nem tudjuk, hogy melyikőnk melyik) NEm nagy szám így az élvonalban lenni, szinte égő is… A lényeg, hogy futottunk egyet, nem versenyként kell felfogni ebben a kategóriában. Na hát gondoltuk, elég égő lesz kimenni az oklevelünkért, merthogy a hatodik helyezésig van oklevél. Erre vártunk több mint egy órát, direkt fel is akartuk venni videóra, erre meg kihívnak olyanokat, akiket még nem is láttunk a mezőnyben Azért örültem volna egy olyan hülyeneves oklevélre, az lett volna a tezsvírbizonyítványunk Na de legalább mi sem égtünk, és azok kapták a díjakat, akik meg is érdemelték. Amúgy volt alma meg banán meg víz is, kicsit kajáltunk, aztán hazamentünk. Adott még egy CM matricát is a Sanyi 
Délután meg Anyáék házassági évfordulóját ünnepeltük meg, elmentün ka Bécsiszelet vendéglőbe, és ettünk finomakat.
