Nem volt jó

Reggel el kellett mennem a Móriczra iPod ügyben, közben elkezdett furcsán lötyögni a hátsó lánckerekem és egy erősebb odalépésre elkezdett forogni. Meg vissza, meg mindenfelé. Egyik kanyarodásnál nem tudtam ellentartani a lábammal, hogy lassítsak, majdnem el is estem hirtelen. A kanyarban a lábfék helyett hirtelen meghúztam a rendes fékeket, hogy akkor azzal fékezek, de valahogya nnyira hirtelen volt, hogy a hátsóm nagy ívben kifarolt, majdnem kicsúszott alólam az egész bringa, de valahogy megakadt a kerék, és visszadobott a centrifugális erő függőlegesbe. Aztán totál lelazul a lánckerék, és nem lehetett hajtani a bicajt. Valahogy megbütyköltem, hogy óvatosan lehessen menni vele, és elmentem kezdésnek a Zöld Pont bicajboltba a Bartók Béla úton. Hogy mégis mit szólnak erre.

Két eladó szokott lenni, az egyik egy magasabb, kedves és nagyon segítőkész, a másik, az alacsonyabb nekem eléggé ellenszenves. Nem az, hogy próbál segítőkész lenni, hanem ott húz le, ahol tud. A másik pont az ellenkezője, őt nagyon bírom. Most persze az alacsonyabb volt. Mutatom neki a lenyúzott hátsó agyat a lánckerékkel, erre EGYBŐL elkezdi, hogy ez nem garanciális, mert nem rendeltetésszerűen volt használva, pályaagy, ezért nem lehet utcán használni, stb. Azért pályaagy, mert jobb minőségű. Mire való egy bicikli??? Na mindegy, a lényeg, hogy rögtön ezzel kezd, mikor még nem is mondtam, hogy mit akarok. Más kérdés, hogy nem is náluk vettem a kereket, nem is akartam ott kicseréltetni. Mégis csak a véleményükre lettem volna kíváncsi. A magasabbik véleményére.

Valahogy hazaevickéltem, remélve, hogy a láckerékről ment le a menet és nem az agyról. Otthon szétszedtem, szerencsére eszembe jutott a Rotafixa módszer, úgyhogy le tudtam csavarni a lánckereket. A hátsó agyon egy milliméternyi menet seem volt!!! Felhívtam Matuzmesteréket, mondom, hogy mi van, vigyem be, megnézik. Másik bicajt előszedtem, kereket a hátamra, és elmentem Újpestre a Tél utcába. Hát ott azt mondták, hogy ilyet még az életben nem láttak… Nagyon rendesek voltak, egyből új agyat előszedtek, és a kereket átfűzték az új Miche Primato pályaagyra és kicentírozták ott helyben. Igaz volt több mint egy óra. De ezt a hozzáállást értékelem. Nem azon kezdenek el rögtön kötözködni, hogy miért, hogy, hanem kicserélik, hogy ne úgy menjek el, hogy ide sem jövök többet. Ezzel bebiztosítottál magukat nálam, ha kell valami nagyobb dolgot vennem, mondjuk egy új bringát építek, akkor tuti náluk fogok vásárolni. Az az egy baj, hogy nagyon messze vannak.

Matuzmester elkönyvelhet magának egy nagy pirospontot.

Annyira szokatlan volt a másik bringával menni… Nehéz az egész, idegesítő a teleszkóp, a fixihez képest puha és vastag kerekek, vá. Néha majd megyek vele egy kört, hogy nehogy elfelejtsem értékelni a mostani bicajomat. Itthon összeépítettem szépen, és olyan, mint újkorában! Remélem ez az incidens csak véletlenül fordult elő vele, remélem nem lesz hasonló gondja még jópár éven keresztül. Annak viszont örülök, hogy mindezt sikerült fél nap alatt elintézni, nem kell várni napokat, hanem még aznap megoldódott a probléma. Örülök neki.

Ma is volt jó sok szerelés

Először a hátsó váltót szedtem le. Darabokra szedtem és minden alkatrészt egyesével megpucoltam, nagyon gusztustalan fekete olajos volt az egész, majd szépen finoman lekenem ha majd visszarakom. SzétszedveÖsszerakva Összerakni már összeraktam. Csináltam róla robbantott fényképet, meg összerakott változatot is. Ezután az első és hátsó féket pucoltam meg alaposan, leszedtem, szétszedtem, összeraktam. Végül az első váltóval tettem ugyanezt. Kitakarítottam a váltókarokat is, elég szépen lecsupaszodott a bicaj. Már csak az első villa volt benne, meg talán egy bowden, amit még nem fűztem ki, nomeg a középcsapágy a pedállal meg a lánctányérokkal. Ezután lementem a gaázsba, hogy valahogy kiügyködjem a pedálokat, de csak nem akartak lejönni a négyzetes hasáb alakú tengelyről a hajtókarok… Úgyhogy kicsit szétszedtem amennyire tudtam a környékén, és azt újra összeraktam, maradt a helyén, nem lötyög. Rájöttem, hogy egy bizonyos fajta anyát, hogyan lehet leszedni egy jó kis eszközzel. Ez a anya úgy néz ki, hogy nincsenek oldallapjai, tehát hengeres az oldala, viszont néhol van benne egy bemarás. Ehhez kell egy speckó szerszám, amit találtam is egy régi bicajos egybekulcson. Úgyhogy ki tudtam szedni az első villát is, és a csapágyat kipucolni. Vissza még nem tettem, mert kell zsírt szerezni. Leszedtem a lánctányérokat is, és jó sok szöszmötöléssel eltávolítottam róluk a zsír 99%-át. Vissza csak a kisebbik 42 fogasat tettem, hogy beleéljem magamat abba, hogy ez egysebi lesz. Nagyon jól áll Neki. Ezeken kívül megpróbáltuk Apával leszedni a racsnit a hátsó kerékről, de az sem adta meg magát. Valami speciális kulcs kéne hozzá, lehet, hogy holnap hegesztünk valami olyasmit, amivel ki lehet oldani a záróanyát.
Hát ennyi volt ma nagyjából bicajszerelés terén. Kéne szerezni kormányt, külsőt, és esetleg egy egysebességes hátsó racsnit.
Ja, meg találtam egy nagyon hasznos oldalt, ahol szinte minden fortély le van írva: klikk!
Meg persze Sheldon Brown oldala, alap.

Megint bringa

Ma folytattam a Raleigh mégnagyobb rendbe tételét. Leszereltem a két fékkart (nem is godolnád, mennyi alkatrész van benne!) és darabokra szedve jól kipucoltam. Majd összeraktam. Leszedtem a kormányról a bandázst, mert azt ki szeretném cserélni. Holnap veszek. Leszedtem még a láncát az új láncleszedőmmel, és kimostam higítóban, meg jól kidörzsöltem belőle minden mocskot, törmeléket, port. Kesztyűben munkálkodtam (egy idő után), mégis fekete mindkét mancsom. Holnap egy sráctól talán veszek egy jó kis kényelmes nyerget, meg ugye bandázst. Kormányt is nézni fogok, mert nem akarom az eredetit szétvágni.
Délután elmentem volna a Másikkal bicajboltba körülnézni, de az utca alján kaptam egy kedves defektet… Úgyhogy még volt egy kis munkám a bicajommal :P Közben azt is észrevettem, hogy az egyik küllőm el van törve. Úgyhogy lehet hogy a fűzést is megtanulom :D

Elememben voltam

Ma eddig három dolgot is sikerült megjavítanom, igazán jó érzés, sőt én akkor örülök, ha elromlik valami, mert azt meg tudom szerelni :D Tegnapelőtt is megjavítottam amúgy egy rossz iPOdot, úgyhogy most már nekem is van egy. Meg azelőtt is egyet, minden működik azon is, csak nem ad ki hangot, valószínűleg alaplap. Majd azt is megjavítom, és odaadom valakinek. Már egy csomó iPod alkatrészt összeszedtem, még majd összerakok párat idővel :D Ma pedig két kontakthibás fülhallgatóból csináltam egy tökéletesen jót. Volt egy gagyi régi panasonic, abból csak a csatlakozó kellett, mert egy Sony-ban meg pont az volt hibás. Egy picit jobb, mint az iPod fülhallgatója, az hihetetlenül ócska, annak ellenére, hogy Apple. Aztán kitaláltam, hogy jéé, már több hete nem működik a Hifi tornyunk, úgyhogy mi lene, ha szétszedném, és megnézném, hogy mi a baja. Úgyhogy a legtetején lévő rádióval kezdtem, és talált is, abban volt a bibi. Merthogy az úgy történt, hogy nemrég Anya akart vele valamit csináltni, bekapcsolni, vagy fevenni valamit, és egyszer csak szikrázott egy nagyot, és kilehelte lelkét. Aztán jól szétszedtem, még forrasztani is kellett, hogy ki tudjam szedni az alaplapját, hogy alulról is megnézzem. Egyik helyen, ahol egy alkatrész bele volt forrasztva a szikrázást követően, vagy megelőzően kicsit szét volt olvadva, és nem érintkezett egy másik dróttal, úgyhogy megforrasztottam, és láss csodát: ismét működött szépen minden :) Persze akkor már teljesen szétszedtem a tornyot, és jól kipucoltam minden részét. Aztán meg a sütőben cseréltem lámpát, mert azt mondták, hogy nem tudták kicserélni, mert a búrája beleégett, és nem lehet lecsavarni. Hát le lehetett. Oszt már az is jó ám!
Eddig ennyi, kíváncsi vagyok, mi jön még :) Az ilyet szeretem!
Aztán meg egy picit beteg is vagyok, inkább csak náthás, meg jövő héten matekzh, blöe, arra kéne tanulni.