Klipsz :)

Tegnap kaptam az egyik évfolyamtársamtól, Petitől egy jó kis fém klipszet a pedálomra, még a régi jófajtákból egyet. Nem műanyag, hanem fém, bőrszíjjal. Aznap még vettem egy új tengelyt a hajtókarhoz, mert ami eddig volt benne középen, szerintem még az eredeti lehetett. Nagyon ki volt kopva, pár helyen jól megütötték a csapágygolyók, nem forgott szépen, akadozott. Viszont ahhoz, hogy ezt a tengelyt kiszedjem, le kellett szedni a hajtókarokat, amit eddig sehogy sem tudtam. Hétvégén kinéztünk a bolhapiacra, ahol végre sikerült elcsípnem 1000Ft-ért (1200-ról alkudtam :P ) egy elég fontos célszerszámot, hajtókarleszedőt. Ez egy olyan cucc, hogy csavarban csavar, a külső részt be lehet csavarni a hajtókar belső menetébe és a belsejét meg ebbe belecsavarni, és ezáltal ez letolja a hajtókart a tengelyről. Ennek segítségével sikeresen megszabadultam a hajtókaroktól és a pedáloktól, ki tudtam cserélni a középtengelyt. 100Ft-ért odaadta az eladó scrác a Zöld Pont-ban. Jófejek ott. És még közel is van az egyetemhez. Vettem még küllőkulcsot is, meg akarok tanulni kereket építeni. Majd csinálok egy állványt.
Na szóval a klipszet is feltettem (a pedálszájkosár) és meglepően javítja a teljesítményt. Kb. háromszorosára. Húzni is tudom a pedált, nem csak taposni.
Ma próbáltam ki élesben, úton. Nagyon jól lehet vele gyorsulni, szinte mintha kilőnének. Megállni is ezerszer könnyebb így a fixivel, mivel nem csak egyik lábammal tartok ellent a pedálnak, hanem az első lábammal húzom is felfelé. Szkidelni is már magamhoz képest elég jól tudok, rámfér még a gyakorlás. Ez meg mester.
Ma viszont belovaglás gyanánt fogtam magamat és feltekertem a János hegyre. Naggyon durva volt, nem is emlékszem, mikor voltam ennyire fárasztó túrán utoljára. Klipsz nélkül szerintem még egy két kilométerre sem jutottam volna, annyira meredek volt mindenhol az út. Szinte egyenesvonalban mentem fel itthonról a Normafáig, ami azt jelenti, hogy folyamatos emelkedés mindenütt. 4x tettem le a lábamat, 3szor kocsik miatt centi vékony utcában, egyszer meg egy oylan meredek szakaszon, hogy már a klipszből is kijött a lábam, annyira nem lehetett húzni felfelé (Melinda utca :P ). Aztán én arra számítottam, hogy nagyon messze lesz még a vége, és egyszercsak hipp-hopp ott voltam a Fogaskerekű végállomásán, nagyon örültem. Onnantól az erzsébet kilátóig semi baj, de ha már elmentem odáig, megpróbáltam felmenni. ÉS SIKERÜLT, =%>#£ nagy áttétellel, kb centiről centir haladva a végén már, csoda hogy nem szakadt szét a klipsz meg a bicajom, mindent beleadtam, és amikor az utolsó méteren már picit enyhülni kezdett, na az már jó érzés volt. Viszont előtte már majdnem olyan volt, hogy megállt a pedál, oszt csá. Ahogy mentem lefelé a lejtőn, lábból em tudtam volna visszafogni, csak gyorsult, itt sajnos a fékeket is ahsználnom kellett, eddig sikerült nélkülük. Persze elkezdett szépen cseperegni az eső, aztán esti és mire leértem a hogy másik odlalán a Budakeszi útra, már zuhogott. Viszont a jó vizes aszfalton jól lehetett skidelni, gyakoroltam. A Budakeszi úton így először fixivel kicsit félelmetes volt zúzni lefelé, féket használtam kivételesen, de az eső meg a kátyúk nem voltak kellemes élmények. Majd egyre jobban belerázódok, megszokás kérdése a forgalomban a közlekedés. És rutin persze. Gyűjtöm szorgosan. MIndenesetre fixivel inkább sík városrészen jó közlekedni, lejtőn folyamatosan vissza kell fogni, nehogy túlságosan beforogjon. Tanulok mindig újat.
Aztán Budagyöngyétől már nem volt durva, igaz dugó volt. Így klipsszel tudom annyira húzni, hogy a forgalommal egy sebességgel haladok. Síkon 40 érzésem szerint simán megy.
Teljesen szétáztam, otthon lecsutakoltam a lovamat, kicsit rendbetettem, megtörölgettem. Nagyon szeretem.
Ezentúl nem visze esőkabátot, mert ha viszek, akkoris szétázok benne, ha meg nem esik az eső, akkor megleizzadok benne, mert befülled. Ha meg nem viszek, akkor meg megázok, és nem zavar. Nem a legkellemesebb dolog, de nem vagyok cukorból :D
Nagy kaland volt!

Megfuttattam a lovamat

Ma vettem egy új tengelyt a Raleigh-be, mert az előző elferdült. Kicsit erősen húzom, meg durva az áttétel… 52/17. Kemény, na. Ha majd FiGSZi lesz, akkor talán lejjebb megyek 52/19-re. Már ki is néztem egy jó kis kerékszettet, amire esetleg le fogom cserélni a mostaniakat. Ma áttettem az új tengelyt, és este kitaláltam, hogy jól tesztelem. Jól ki kell futtatni, hogy meglegyen a napi mozgása. Mert ő olyan, mint egy ló. Meg lelke is van. Elmentem először a Batók Béla út felé, onnan a Gellért térre, majd a rakparton fel az Árpád-hídig, azon általvágtáztunk, majd a Váci út környékén felfelé mégjobban pestnek, egészen a Tél utcáig. Oda fogok elmenni pár nap múlva megvenni az új kerekeket. Visszafelé a Margitszigeten jöttem le, és a szokásos módon haza.
Egyre jobban bele tudok illeszkedni a forgalomba és felvenni az ütemét. Ezt a montimmal nehezen tudtam volna ennyire megcsinálni, mivel azzal a Raleigh-hez képest elég lassacskán lehet haladni.
Erre mentem: http://www.gmap-pedometer.com/?r=1759073
Volt összesen 32 kilométer, rendesen 25 fölött volt az átlagom, jól kifáradtam.
Jólesett ez a jó nagy kör, már csak Budapestet tüntetném el belőle az összes autójával, és minden mocskos szennyével együtt.
A másik bringámra is ráfér a nagytakarítás, ma szétszedtem mindkét kerekét, hogy kipucolja a csapágyait, hát annak is a hátsó tengelye el van ferdülve… Vehetek neki is, 450 Forint (meg a Raleigh-é is).
Ha kész lesz a Fixi, lesz majd kép is!
CriticalMass plakátot meg adtak a bringaboltban, mert emlékeztek rám (naná, hetente többször megyek :P ) és kértek nekem is! Itt: Zöld Pont.
Nomeg megjavítottam a napokban jópár iPod-ot… :P