Annyi zh-t írok az elkövetkezendő napokban, hogy na. Még azt is elfelejtettem, hogy ma jön a Mikulás. Reggel Anya szólt, hogy hozott is valamit… Pedig ki se raktam a cipőmet, annyira kiment a fejemből. Rendes volt a Mikulástől, hogy azért megkereste és beletett finomságokat.
És hogy legyen is valami értelme ennek az írásnak, tessék egy idevágó szám:
Andris most örül.
Azaz annyira talán mégse. Kicsit többet vártam ettől az albumtól, nem azt, hogy egy csomó ismert bónusztrekket rápakolnak. Több mint a felét a számoknak már ismertem, csomó kiadásban szerepeltek már. Jó, mondjuk elfogadható a cím alapján, hogy B Sides And Rarities. Végülis… Amiket nem ismertem az új számok közül, vannak köztük kellemesek is, de vannak elég gyengék is.
Szerintem a már ismert számok helyett tehettek volna a CD-re más ritkaságokat is. Kapásból 3-at is fel tudnél sorolni, amit még nem láttam albumon… (Desperate, Waiting For Love, Get Trashed, Great Big Sled) Biztos van még, de ezeket mindenképpen beválogattam volna az albumba, mondjuk a Get Trashed-et azt nem, mert az egy kiemelkedően béna szám
Na erről ennyit, majd teszek én fel jókat. Ha olyan kedvem lesz.
Már jópár napja elérkezett végkifejletéhez az Andris CD-t vesz című bejegyzés, csak semmi időm nem volt, hogy megírjam. Még a múlt héten csöngetett a postás bácsi, és két kis csomagot vettem át. Akkor lássuk, mi volt a dobozban:
The Killers
Hot Fuss
(Limited Edition) ★★★★☆
01.
Jenny Was A Friend Of Mine
★★★½
02.
Mr. Brightside
★★★★★
03.
Smile Like You Mean It
★★★½
04.
Somebody Told Me
★★★★
05.
All These Things That I’ve Done
★★★½
06.
Andy, You’re A Star
★★★
07.
On Top
★★★
08.
Change Your Mind *
★★★★★
09.
Believe Me Natalie
★★★½
10.
Midnight Show
★★★★
11.
Everything Will Be Alright
★★★
12.
Glamorous Indie Rock & Roll
★★★
13.
The Ballad Of Michael Valentine *
★★★★½
14.
Under The Gun *
★★★★★
Ez volt az első Killers album, amit megismertem és nagyon megszerettem. Mr. Brightside tartja (Gellérthegy sztereotípia…) viszi a pálmát, ez volt a legeslegelső szám amit hallottam. Viszont ezen a kiadáson rajta van még 3 plusz szám, ami közül az Under The Gun-nal tudok nagymértékben azonosulni, valamint a Change Your Mind című dallal. A The Ballad Of Michael Valentine is hasonlóképpen jó szám. Van az albumon pár szám, ami nem annyira tetszik, de azok sem zavarják túlságosan az összképet. Az alapkiadású albumot nem lett volna kedvem megvenni, hiszen azon arányaiban sokkal kevesebb szám lenne, ami kedvenc.
The Killers
Sam’s Town
(Japan Bonus Tracks) ★★★★★
01.
Sam’s Town
★★★½
02.
Enterlude
★★★★
03.
When You Were Young
★★★★★
04.
Bling (Confessions Of A King)
★★★★
05.
For Reasons Unknown
★★★★½
06.
Read My Mind
★★★★★
07.
Uncle Johnny
★★★½
08.
Bones
★★★★
09.
My List
★★★½
10.
This River Is Wild
★★★★
11.
Why Do I Keep Counting
★★★★
12.
Exitlude
★★★★
13.
Where The White Boys Dance *
★★★
14.
All The Pretty Faces *
★★★★½
A második Killers album a Sam’s Town japán különkiadása lett, ezen is szerepel két bónusztrekk, ami a sima kiadásról lemaradt. Erről az albumról a kedvencem a Read My Mind, és a When You Were Young, mögötte alig marad le a For Reasons Unknown és az All The Pretty Faces. Persze hangulatfüggő is, hogy éppen melyiket szeretem.
Szóval ezt a két CD-t vettem eBay-en, nagyon elfogadható áron, itthon annyi pénzért egy szimpla CD-t nem kapnék egy ismertebb előadótól, nemhogy különkiadású ritka lemezt.
Nem tudom milyen lesz a nemsokára megjelenő Sawdust album, ami a B-side és kiadatlan dalokat gyűjti össze. Sok számot ismerek már róla, nagyon jókat, remélem mind hasonlóan jó lesz.
Miért is vettem meg a CD-t, ha megvan mp3-ban? Nem egyszerű kérdés. Egyrészt végülis, annyira szívemhez nőtt pár szám, hogy a belső kategorikus imperativusz (Andriskám! Nagy vagy!!! by KGB) utasítására cselekedtem, vagy ha van mondjuk egy kedvenc előadóm, és most tegyük fel, hogy a Killers az, akkor naná, hogy legalább egy CD-t veszek tőlük, hogy “Eredetiben is meglegyen”. Meg indirekt módon, mégha hangyányival is, talán segítem, ösztönzöm egy új album elkészültét. Aztán ha már veszek CD-t, akkor legyen már benne valami különleges, ezért vadásztam korlátozott különkiadásokra. Meg az is közrejátszott, hogy ugye nem ugyanaz, akármilyen szépen is vannak rendserezve a gépemen a zenéim, hogy csak ott van valahol a winyón, hanem mostmár kézzelfoghatóan is az enyém, oda viszem, ahová akarom, szépen kiteszem a polcra és örömömet lelem ha néha rápillantok, mert kedves emlékek kötődnek hozzá.
Ez a kettő CD életemben az első két lemezem, amit én vettem meg saját magamnak a saját pénzemből. Remélem fog kerülni még néhány darab a “gyűjteményembe”, ha nem is sok, csak tényleg néhány, de az JÓ.
Az RSS egy érdekes dolog. Az a lényege, hogy nem kell minden egyes sűrűbben látogatott honlapot végignézni, hogy frissült-e, hanem ezzel egy szempillantás alatt lehet látni, hogy melyiken van új tartalom. Szinte minden levelezőprogram tud rss-t is olvasni, de van rengeteg online olvasó is, pl. Google Reader.