Raleigh:Fixi!

Nagy nap a mai: mindegy :D Szóval úgy kezdődött, hogy ma volt egy kis időm, és kitaláltam, hogy megelőlegezem magamnak a Raleigh kerekét és megveszem ma, merthogy lett volna rá pénzem. Így hát elindultam hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó Északpest irányába, pontosabban a Tél utca 143. szám alá, ahol lakozik a Matuz mester. Az ő honlapján néztem ki a Miche Primato Pistard pályaagyas kerékszettet, ami hiányzott a fixihez. Maga az agypár 15900 Forint, plusz a felnik darabja 6500 Forint, plusz a küllők ami olyan 60-80 Forint darabja (2×32 darab), namármost ez a kerékszett fűzéssel (ami volt egy órai munka) került 32000 Forintba, ami nagyon jó árnak mondható. Vettem még egy 17 fogú lánckereket, szóval az áttétel nem változott, kissé durva 52/17-es. (Ha a két szám hányadosa 3 fölött van, az már combosnak mondható… 52:17=3.0588 :D ) Aztán még szerencsére megkérdeztem, hogy ugye jók lesznek a mosatani gumiköpenyeim erre a kerekekre, hát sajnos azok 630mm-esek (egy régi holland szabvány); erre a felnire 622-es gumi való, szóval ráadás 2×1800 Forint külső gumira.
Az alaphangulat amúgy kissé lenézős, bár az egyik srác eléggé segítőkész volt, 3-an voltak összesen.
Majd egyszer írok egy bejegyzést az eddig általam megismert bicajboltokról, eladókról, mert kell.
Na a hazaút az nagyon kemény volt. Az U lakatomra felfűztem mindkét kereket, szóval olyan 4 kilót vittem fél kézzel kitartva, fél kézzel kormányozva, és haladva olyan jó 10-15 km/h sebességgel… Mindezt Budapest másik feléből hazafelé. Néhány kiloméretenként kezet cseréltem (azaz áttettem a cuccot a másik kezembe), mert egyszerűen már zsibbadt és begörcsölt. Szal megszenvedtem én azért a fixiért ;) Annyira jó volt átérni a budai oldalra, aztán beérni az utcánkba, jajj. Kb. másfél óra alatt mentem 15-20 km-t.
Itthon persze nem nyugodtam, és neki is álltam átszerelni a kerekeket, majdnem minden gond nélkül ment, utálok belsőt cserélni, mindig csomót kell szórakozni a gumi lefeszítésével, ráadásul sebes is a kezem, jót tesz neki… Meg az a sok olaj. Mindig koromfekete kézzel megyek haza és nincs olyan hét, amikor ne lenne fekete akár csak egy napig a kezem. Ez van. Végülis én élvezem azt, hogy barkácsolok, alkotok, ügyesedek. Máskor majd kesztyű, de mindig elfelejtem.
A lényeg, hogy már sötét estére kész lett a Raleigh, újjászületett! Fekete kerekekkel egyszerűen annyira gyönyörű, hogy öröm ránézni. Mindenhol arányos, szép. Holnap éles tesztelés, bár ma sem bírtam ki, hogy pár háztömböt ne menjek.
ÉLETEMBEN MOST MENTEM ELŐSZÖR FIXIVEL! Érdekes. Klipszes pedál meg kell, megdupláz minden erőt.
Holnap majd a tapasztalatok!

Hazafelé, meg amikor vánszorogtam tök tehetetlenül Újpestről egyszercsak elmentem egy gazos rész mellett, és nem is vettem észre, hirtelen a fűből felpattant 3 nagy ugyanolyan kinézetű testvér kutya, és ugattak meg acsarkodtak, egyik el is kezdett futni felém, de szerencsére enm követtek, csak nagyon mérgesen figyeltek, míg el nem tűntem a következő kanyarban… Annyira de annyira utálom az ugatós, harapós, vicsorgós kóbor kutyákat, amik még agresszívek is… Kicsit megdobta ez az adrenalinszintemet, nem szeretem az ilyen halyzeteket, mit csinálnék ilyenkor? Ráadásul 3 ellen…

Na jóéjt, megúsztam.

Majdnem

kész. Délelőtt bicajjal elszállítottam a Raleigh hátsó kerekét a rajtamaradt racsniaggyal a szervizbe, hogy segítsenek leszedni. Segítettek. Bele satuba és le is jött. Vettem ezúttal két külső gumiköpenyt: 2800 Forint. Vettem a tönkrement racsni helyett egy hasonlót, hezitáltam, hogy rögtön egysebességest begyek, de végül maradtam az ötsebességesnél, azt is tudom úgy használni, hogy csak az egyik lánckerekét. 2600 Forint. Hazaevickéltem két külsőbel meg egy kerékkel. Itthon lecseréltem a gumikat. Aztán vissza megint egyetemre. Onnan egy megbeszélt találkozóra, iPod javítás miatt. Út közben együtt jöttem egy futárral, aki defektet kapott, úgyhogy sétáltunk picit, beszélgettünk érdekeset. Vagy idén nyáron, vagy jövőre kipróbálom a dolgot. Nagyon vonz a futárkodás. Ajánlott egy boltot, a “Bajnokot” a KOdály köröndtől nem messze, ahol mindenféle bontott cucc van olcsón. Alap, hogy elmentem. És megvettem az utolsó alkatrészt ami hiányzott: a kormányt, amiből levágással ki fogom alakítani a jó kis bikaszarv kormányt. Mert a koskormány nekem már túl hasalós. 1000 Forint. De, hogy működjön is a bicikli, kell még két fontos dolog: olaj és zsír. Zsír a csapágyakhoz: két kerék, monoblokk, pedálok, kormány. Olaj meg a láncra, egyelőre, de mehet máshová is. 800 + 500 Forint. Kész. Nem költök többet egy ideig. Lehet még finomítani, de egyelőre megfelelő. Itthon egész délután aprólékosan újra összeépítettem a bicajt, előtte teljesen szétszedtem, és minden alkatrészt, csavart megpucoltam. Először a két kereket raktam össze, aztán a láncvonalat állítottam be, feszességet is. Jelenleg 42-17 az áttétel. Szerintem túl könnyű lesz, majd meglátjuk. Legfeljebb átrakom. Aztán betettem az első villát, abba bele a kereket, villába stucnit, kormányt, fékkarokat, utána fékeket felszereltem, beállítottam. Váltók lekerültek, a nagy lánckerék is, a váltókarok is, a bowdenek. Legalább 1 kiló mínusz, még könnyebb lett. Végül levágtam a koskormány felesleges szarvát, mert felfordítva zavar és nem is kell. Holnap még rá kell tekerni a bandázst és mondhatjuk hogy kész. Nagyon tetszik már most is!
Holnap lesz vele egy kis tesztkirándulásom is, ma este már nem fért bele, így is 9 után lettem kész.

Megcsináltam a költségvetés összesítését:
Raleigh: 10000,-
Shimano racsni: 2600,-
Két külső: 2800,-
Olaj: 500,- *
Zsír: 800,- *
Első tengely: 450,-
Hátsó tengely: 450,-
Ambrosio bandázs: 1450,-
Selle Royal nyereg: 2500,-
Racsnileszedő: 500,- *
Koskormány: 1000,-

A *-gal jelöltek nem kapcsolódnak szorosan a bicajhoz, lévén, hogy máskor is tudom őket használni, sokáig eltartanak.

Összesen: 23050,- (Ééérted, egy komplett bicaj, ami ráadásul jó minőségű anyagokból van, és tartós lesz remélhetőleg.)
Ha nem számoljuk a *-os dolgokat, akkor az -1800,-

Ma nem vittem túlzásba …

… a szerelést, igaz délelőtt a Kertben voltunk kicsit rendezkedni, meg készülni a tavaszra. A Raleigh-gel annyit haladtam, hogy mégis sikerült szétszednem a racsniját. De még mindig nem teljesen. A fogaskoszorú, vagy hogyhívják már lejött, de magának a racsninak a közepe, akár tengelye, na azt sehogy az életben nem tudtam lecsavarni a kerékagyról. Jól ráette magát… Akármekkora erőkarral, nagy vasakkal próbáltam lecsavarni, nem jött… Igaz, ha lett volna hozzá olyan speckó szerszámom, talán lett volna esélyem. Holnap esetleg elviszem a szervizbe, hogy segítsenek :)
Tanulni meg egy mukkot nem tanultam, megint.

Ma is volt jó sok szerelés

Először a hátsó váltót szedtem le. Darabokra szedtem és minden alkatrészt egyesével megpucoltam, nagyon gusztustalan fekete olajos volt az egész, majd szépen finoman lekenem ha majd visszarakom. SzétszedveÖsszerakva Összerakni már összeraktam. Csináltam róla robbantott fényképet, meg összerakott változatot is. Ezután az első és hátsó féket pucoltam meg alaposan, leszedtem, szétszedtem, összeraktam. Végül az első váltóval tettem ugyanezt. Kitakarítottam a váltókarokat is, elég szépen lecsupaszodott a bicaj. Már csak az első villa volt benne, meg talán egy bowden, amit még nem fűztem ki, nomeg a középcsapágy a pedállal meg a lánctányérokkal. Ezután lementem a gaázsba, hogy valahogy kiügyködjem a pedálokat, de csak nem akartak lejönni a négyzetes hasáb alakú tengelyről a hajtókarok… Úgyhogy kicsit szétszedtem amennyire tudtam a környékén, és azt újra összeraktam, maradt a helyén, nem lötyög. Rájöttem, hogy egy bizonyos fajta anyát, hogyan lehet leszedni egy jó kis eszközzel. Ez a anya úgy néz ki, hogy nincsenek oldallapjai, tehát hengeres az oldala, viszont néhol van benne egy bemarás. Ehhez kell egy speckó szerszám, amit találtam is egy régi bicajos egybekulcson. Úgyhogy ki tudtam szedni az első villát is, és a csapágyat kipucolni. Vissza még nem tettem, mert kell zsírt szerezni. Leszedtem a lánctányérokat is, és jó sok szöszmötöléssel eltávolítottam róluk a zsír 99%-át. Vissza csak a kisebbik 42 fogasat tettem, hogy beleéljem magamat abba, hogy ez egysebi lesz. Nagyon jól áll Neki. Ezeken kívül megpróbáltuk Apával leszedni a racsnit a hátsó kerékről, de az sem adta meg magát. Valami speciális kulcs kéne hozzá, lehet, hogy holnap hegesztünk valami olyasmit, amivel ki lehet oldani a záróanyát.
Hát ennyi volt ma nagyjából bicajszerelés terén. Kéne szerezni kormányt, külsőt, és esetleg egy egysebességes hátsó racsnit.
Ja, meg találtam egy nagyon hasznos oldalt, ahol szinte minden fortély le van írva: klikk!
Meg persze Sheldon Brown oldala, alap.